3p

Oszkó Péter szerint nincs olyan ismeretlen tétel, pénzforgalmi szám, amely most került volna elő és megváltoztatná az idei évi költségvetés viszonyszámait.

A volt pénzügyminiszter azzal kapcsolatban nyilatkozott az MTI-nek, hogy pénteken a KSH korrigálta a 2009. évi adatokat: a kormányzati szektor "maastrichti" hiánya tavaly a nemzeti számlák előzetes adatai alapján 1.136 milliárd forint volt, a GDP 4,4 százaléka, szemben a korábban közölt 4,0 százalékkal (1.035 milliárd forint).

Orbán Viktor miniszterelnök még csütörtökön, a TV2 Tények Este című műsorának éjjel sugárzott adásában azt mondta: nem stimmel a 2009-es költségvetési hiány; a tavalyi büdzsében szereplő 3,9 százalék helyett ugyanis "a mostani tudásunk szerint" 4,4 százalék lesz a deficit, ami jóval több mint százmilliárd forintos különbözetet jelent, amelynek sorsát fel kell deríteni. Hozzátette, mindezt kénytelenek voltak közölni Brüsszellel is. Megjegyezte: így a 2010-es költségvetés kiindulópontja nem az, mint ami a törvényben szerepel.

Oszkó Péter ezzel kapcsolatban leszögezte: az éves, normális eljárási rend része, hogy az év végi tényleges pénzforgalmi adatok ismeretében a következő év márciusában előzetes, szeptemberre pedig végleges eredményszemléletű számítás kerül nyilvánosságra. Mint mondta, előfordul, hogy technikai elszámolási szabályok miatt, így amiatt, hogy melyik évben mit, milyen összegben kell elszámolni, a március és a szeptemberi adat között eltérés van. Emlékeztetett arra, hogy ez történt 2009-ben is, amikor a 2008-as notifikációt 2009 szeptemberében véglegesítették, és akkor az uniós támogatások időzítése, és egyéb kérdések miatt a 3,4 százalékos hiány 3,8 százalék lett. De ez nem jelenti azt – mutatott rá -, hogy bármilyen ismeretlen tétel került elő, a pénzforgalmi adatok semmilyen módon nem változnak, azok ismertek és véglegesek voltak év végén.

A Bajnai-kormány volt pénzügyminisztere aláhúzta: nem változik az a szám, hogy ténylegesen mennyi pénz ment ki és mennyi folyt be a költségvetésbe, uniós statisztikai elszámolási folyamatról van szó, amelynek eredményét mindig csak a következő év szeptemberében lehet látni. "Nem kerülhet elő ismeretlen tétel, amely hatással lehetne az idei büdzsére" – hangsúlyozta, nyomatékosítva: nincs ismeretlen pénzforgalmi szám, ami most került volna elő és megváltoztatná az idei évi költségvetés viszonyszámait.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az idei évet még tehermentesítheti is, ha a tavalyi évi hiányszám változása azért következik be, mert uniós statisztikusok bizonyos költségtételeket, vagy bevételeket nem idénre, hanem tavalyra kérnek elszámolni. A 2008-as eredményszemléletű számok változása tehát azt jelenti - magyarázta -, hogy ha egy 2009-s "romlás" befolyásolja a 2010-es büdzsét, akkor azt csak kedvezően teheti ezt meg, mert azt jelenti, hogy valamilyen idénre tervbe vett tételt mégiscsak tavalyra számol el a kormány - mondta Oszkó Péter.

A márciusi előzetes, a szeptemberi végleges notifikáció természetes folyamat, ebben nincs újdonság - szögezte le a volt tárcavezető, aki szerint e folyamatnak a hangsúlyozása a miniszterelnöki nyilatkozatban feltételezhetően "kampányzáró" megszólalás.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!