3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kormány jelenleg arról tárgyal a Nemzetközi Valutalappal (IMF), hogy ne az eredeti határidőben kelljen lehívni a készenléti hitelkeret következő összegeit, hanem későbbi időszakban lehessen ugyanezt megtenni - erről Oszkó Péter pénzügyminiszter beszélt a Magyar Televízió Az Este című műsorában kedden.

Oszkó Péter kijelentette: az IMF-fel arról egyeztetnek, hogy akár ne történjen meg minden egyes lehívás a jelenlegi kormány működése alatt, hiszen már "van már olyan jó helyzet Magyarországon", hogy bizonyos részleteket már a következő kormány hívhat le, ha akar.

A pénzügyminiszter Varga Mihály fideszes-alelnökkel együtt vett részt a műsorban. Az ellenzéki politikus azt mondta: a készülő költségvetés elsősorban az IMF-megállapodásnak akar eleget tenni, azért, hogy a kormány még 2010 áprilisáig a rendelkezésre álló keretösszeget le tudja hívni.

Oszkó Péter elmondta még, hogy a kormány ezermilliárd forinttal kevesebb bevételt tervez jövőre a 2009-es, hatályos büdzsé bevételi előirányzatához képest, mert ennyivel látja rosszabbnak a helyzetet ma a tavaly prognosztizáltnál.

Varga Mihály erre úgy reagált, hogy nem létező számokhoz kell viszonyítani, a tervezett számok már eltűntek, a "kőbe vésett" számoknak pedig már nem nagyon akarnak hinni. A volt pénzügyminiszter szerint "békaperspektívából nem lehet jó költségvetést csinálni".

Mint mondta: Magyarországnak is hozzá kell tenni valamit ahhoz, hogy kijusson a válságból, munkahelyteremtésre, beruházásra, bürokráciacsökkentésre van szükség, de egyiket sem teszi a kormány.

Oszkó Péter leszögezte: nem szabad olyan illúziókat kelteni, hogy Magyarországot nem érintené a válság jövőre. Mint mondta, fegyelmezett lesz a jövő évi a költségvetés, amelyben nem sorakoznak majd betarthatatlan ígéretek, de lesznek fontos prioritásai.

Ezek között szerepel a munkához való hozzájutás, az Út a munkához program támogatása jövőre növekszik - emelte ki. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a beruházások az uniós források egyre nagyobb arányú hozzáférhetővé tételével, illetve az állami megrendelésekkel növekszenek.

Varga Mihály szólt arról is, hogy pártja szerint a forrásokat célzottan is el lehet költeni, célzott adócsökkentéssel többet lehet hagyni a hazai kis- és középvállalkozásoknál.

Oszkó Péter erre reagálva azt mondta: sok lépest tett az állam az adócsökkentés révén a munkahelyteremtésért. Cáfolta azt a felvetést, hogy növekedett volna az összadóteher.

A pénzügyminiszter közölte, hogy számoltak azzal a kockázattal, miszerint a gazdasági visszaesés mértéke nagyobb lehet a vártnál.

A fideszes politikus azonban úgy vélte: nem látni, készülne-e a kormány arra, hogy a nagyobb munkanélküliség, a lakossági jövedelemcsökkenés miatt kevesebb lesz az adóbevétel. A Fidesz szerint van lehetőség további célzott adócsökkentésre - ismételte meg.

Erre válaszolva Oszkó Péter azt mondta, ehhez további kiadáscsökkentésre lenne szükség; ez a logika Varga Mihály szerint azonban a "gyurcsányi politika" folytatását jelenti.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!