5p

Oszkó Péter szerint bevezethető az ingatlanadó, az ekho pedig akár már 2010-ben megszűnhet. A hétfőn esküt tett pénzügyminiszter újságíróknak úgy nyilatkozott: a parlament várhatóan két részletben tárgyalja majd az adócsomagot, először a 2009-es szabályokat, majd később a jövő évi átalakításokat veszik sorra.

Ahogy a kormány korábban is tervezte, idén nullaszaldós lesz az adórendszer átalakítása - mondta Oszkó Péter. Hozzátette: az áfa-terveken "kicsit alakítottak", a februári elképzelésekhez képest nagyobb lesz az emelés. Felidézte: 25 százalékos lenne az általános kulcs, de bevezetnének egy kedvezményes kulcsot is, hogy a megszorítások miatt az adórendszerben adjanak kedvezményeket.

A tb-járulék és az szja csökkentéséhez megpróbál ez a kormány is ragaszkodni, és továbbra is az szerepel a tervek között, hogy az szja-sávhatárát az év elejéig visszamenőlegesen emeljék 1,7 millióról 1,9 millió forintra – közölte a pénzügyminiszter.

Oszkó Péter kitért arra: az adótörvények módosításánál különválasztják a 2009-re és a 2010-re vonatkozó intézkedéseket, és ezek két részletben kerülnek a parlament elé. Ezt azzal indokolta, hogy az idei változásoknak július 1-jével hatályba kellene lépniük, így ezek beterjesztésére csak rövid idejük van. A 2010-es változások kidolgozásához viszont több idő kell.

Arra a kérdésre, hogy mi történik a cafetéria-rendszerrel, és erről mikor születik döntés, a pénzügyminiszter azt válaszolta, hogy ez "idén nem téma", de megvizsgálják a kedvezményrendszert. "Lehetnek olyan elemei, amelyek indokolatlanul bőkezűek akkor, amikor minden forrást ahhoz keresünk, hogy miként tudjuk az alapfizetés mellett megtartani az állásokat, vagy miként tudjuk bővíteni az álláslehetőségeket" - indokolta, hozzátéve: elképzelhető, hogy vannak olyan kedvezmények, amelyekből érdemes lehet visszavenni, és helyettük jobban támogatni a foglalkoztatást.

Oszkó Péter az ekho esetleges megszűnésére vonatkozó kérdésre azt mondta: ha az adócsökkentési terveik megvalósulnak, akkor az ekho egy idő után értelmét veszti, mert majd nem jelent könnyebbséget az adózóknak. Jelezte: ezt akár már 2010-től is el lehet érni. A pénzügyminiszter közölte: a családi pótlék átalakításának részleteiről még tárgyalnak. Elmondta, az átalakításnál figyelembe szeretnék venni a nagycsaládosok érdekeit, hogy őket ne érintse hátrányosan a változás.

A tervezett ingatlanadó bevezetéséről azt mondta: be lehet vezetni az értékövezeti ingatlanadót, ha megteremtik annak a lehetőségét, hogy az adózó vitathassa és be is bizonyíthassa, ha szerinte az ingatlanának más az értéke, mint amelyet megállapítottak.

A tervezett adóátalakítások kapcsán Oszkó Péter közölte, a munkáltatók oldalán az a céljuk, hogy növekedjen a munkakereslet, megállítsák, visszaszorítsák az elbocsátásokat. Mint mondta, ehhez az kell, hogy minden jövedelemsávban csökkenjen a terhelés. E javaslat szerint az alacsony jövedelműek esetében picit nagyobb lesz a tehercsökkenés, s a tételes eho az 5 százalékos járulékcsökkentés mellett akár már 2010-től megszűnhet. Oszkó Péter szerint ezzel a lépéssel majdnem 8 százalékos lesz a tehercsökkenés a minimálbér kategóriájában, 6 százalék az átlagbérnél és 5 százalék a felsőbb jövedelemsávokban.

A pénzügyminiszter elmondta még, hogy a munka kínálati oldalán az aktivitás mellett a legális adózást is szeretnénk ösztönözni. Nagyjából a minimálbér duplájáig - ahol már most is meglehetősen alacsony az adóterhelés - kisebb arányú lesz a tehercsökkenés, az átlagbértől kezdődően, hozzávetőleg az átlagbér négyszereséig, azonban nagyobb arányú lenne. E felett, nagyjából abban a sávban, ahol a különadó fennáll, nem lesz érdemi adóteher-csökkentés 2010-ben - közölte a pénzügyminiszter. Szerinte ebben a sávban a jelen gazdasági körülmények között egyfajta szolidaritásvállalást még fenn kell tartani, igaz, átmeneti jelleggel.

Oszkó Péter kiemelte, bármelyik frakciótól szívesen fogadja a szakmai ötleteket. "Az adórendszer átalakításának célja a könnyítés, azt feltételezem, ezt könnyebb lesz elfogadtatni" - utalt arra, hogy az MSZP miként fog viszonyulni a kormány adójavaslataihoz. A szocialista frakcióval hétfőn kora este egyeztet az adócsomagról, amelynek kedden kezdődik a parlamenti vitája.

A pénzügyi tárca vezetője egyetért azon elemzői véleményekkel, hogy a kiadások csökkentése további recessziót okoz, és a gazdaságot - akár az eladósodottság árán - adócsökkentéssel is lehetne élénkíteni. Hangsúlyozta ugyanakkor: ez az út ma Magyarország számára már nem járható, mert olyannyira elveszítette a hitelező bizalmat, hogy ez "megköti a kormány kezét".

Magyarország olyan helyzetben van, mint az adós, aki kölcsönkért egyszer, s aztán bajba került, majd kölcsönkért még egyszer, majd harmadszor és negyedszer is. Hitelezői így már nem hiszik el neki, hogy ha ötödszörre is kölcsönadnak, akkor minden rendben lesz - vélekedett. Oszkó Péter úgy látja, hogy a kormány most nem tud olyan programot írni, amelyben elengedi a bevételeket, miközben azoknak a kiadási oldalon nincs fedezete.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!