2p

Csapdahelyzetben van az ország; folyamatosan mérsékelte kiadásait, ám ennek semmi eredménye, az elvonási szint magas marad, mert csökkent az össztermék - mondta Oszkó Péter a Népszabadságnak adott interjúban.

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány felügyelőbizottságának elnöke a lap szerdai számában közölt interjúban kifejtette: mindenki arra koncentrál, hány százalék a változás a jövedelemadó-táblában. De nem attól lesz nagyobb növekedés, hogy 30, esetleg 27 százalékos a felső adókulcs, vagy kisebb. Úgy szeretnék beállítani az adóterhelést, hogy az minden jövedelemsávban versenyképes foglalkoztatást tegyen lehetővé. Ma ugyanis Szlovákiában, Csehországban vagy Lengyelországban az alacsony képzettségűek alkalmazása olcsóbb, mint Magyarországon - mondta.

A volt pénzügyminiszter szerint a legnagyobb gond, hogy a kormány tönkretette az alacsony jövedelemkategóriában a versenyképességet, ez az egyik sarokpontja a gazdaság mostani gyenge helyzetének. A skandináv országok újraelosztásban nagyjából ott állnak, ahol Magyarország, ám az újraelosztás nálunk nagyon rossz hatékonysággal működik. Elsőként javítani kell a növekedési pályát, ezzel lehet szép lassan az újraelosztást csökkenteni.

Hangsúlyozta: nem a 2010. évi adójóváírás mértékének visszaépítésére tesznek javaslatot, hanem annál jóval mérsékeltebb szintűre. Ennek a célja az, hogy az alsó jövedelemsávban ismét versenyképessé váljon a magyar munkaerő.

Annak felidézésére, hogy szakértőként maga is a forgalomalapú adók emelését javasolta, úgy reagált: az áfa és a jövedéki adó mértékével a kormány túl is lőtt a célon. Az EU más tagállamaiban nincs 25 százaléknál magasabb áfakulcs, józan gazdaságpolitika ennél magasabb szintre nem törekszik - mondta. Hozzátette ugyanakkor, bár a jelenlegi szint csökkentése kívánatos lenne, ám "a költségvetés kifeszítettsége olyan mértékű, hogy valószínűleg nem lehet ezzel kezdeni".

Az ingatlanadóról, amelyet szakértőként korábban ugyancsak javasolt, kifejtette: a lakáshitelesek törlesztési terheinek változását és a banki hitelportfóliók közelmúltbeli alakulását látva most azt gondolja, a rendszer az ingatlanadó terhét az elkövetkező néhány évben nem viseli el.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!