2p

Az Országgyűlés június végére elfogadhatja a 2010-es adócsomagot is - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a Népszabadság szerdai számában megjelent interjúban.

Az ingatlanadót érintő kérdésre a miniszter elmondta, hogy egyelőre több verzió van napirenden, így számolnak például azzal is,  hogy az alacsonyabb értékű ingatlanoknál kisebb, a nagyobb értékűeknél magasabb kulcsot, sávos, progresszív adózást alkalmazzanak. Jelezte ugyanakkor, hogy nem végleges semmi, lehet, hogy mégis egykulcsos marad az ingatlanadó. Kiemelte: bármi is történjék, az összes terhelés nem emelkedik, hiszen a személyi jövedelemadó mérséklődik jövőre.

Az étkezési jegyek adómentességének esetleges megszüntetésével kapcsolatban a pénzügyminiszter azt mondta: át kell tekinteni a rendszert, és nem csupán pénzügyi szempontokat kell megvizsgálni. "El szeretném kerülni azt a vádat, hogy csak fiskális szempontokat veszek figyelembe. Ugyanakkor úgy vélem: ebben a rendszerben is van lehetőség a megtakarításra." - fogalmazott az interjúban.

Az adójóváírást érintő kérdésre válaszolva Oszkó Péter elmondta, hogy annak jelenlegi formáját nem tartja szerencsésnek, mert visszaélésre ad alkalmat, arra ösztönöz, hogy alacsony jövedelmen jelentsék be a munkavállalókat. Ám az intézmény eltörlése olyanokat is érintene, akik valóban nehéz helyzetben vannak, és akiket még a kormány többi intézkedése is terhel. A pénzügyminiszter szerint hosszú távon szükség lesz a rendszer átgondolására, de csak akkor, ha a gazdaság helyzete már lehetővé teszi, hogy azok, akik valóban a minimálbér környékén keresnek, megkapják a megfelelő kompenzációt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!