2p

A közfoglalkoztatottak 81,7 ezer forintot keresnek havi átlagban.

Elbukni látszik a közmunkában foglalkoztatottak számának csökkentéséről szőtt kormányzati álom. Március elején arról beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, hogy nyárig negyedével csökkenhet a közmunkások száma. Akkori nyilatkozata szerint az előző év végi 197 ezer főről 50 ezer fővel csökkenhet a nyári időszakra - ahogy a miniszter márciusban fogalmazott, a következő hónapokban - a közfoglalkozatottak tábora. Vagyis 147 ezer ember marad majd a rendszerben.

Képünk illusztráció 

A ma megjelent statisztikából viszont az derül ki, hogy június végén még mindig 169 ezren keresték meg a kenyérre valót ilyen formában. Vagyis kevesebb, mint harmincezer fővel apadt a közmunkások köre az elmúlt időszakban, 22 ezer ember tehát a kormány szándéka ellenére benne ragadt a rendszerben. Pedig a program teljesítésére - a közfoglalkoztatottak átvezetésére a valós munkahelyekre - 40 milliárd forintot szán idén a kormány.

A következő időszakban azonban gyorsulhat ez a folyamat, mivel 2018-ban több, a közfoglalkoztatottakat érintő szabály is hatályba lép. Így 2018 nyarától kezdődően három éven belül legfeljebb 12 hónapig lehet majd közfoglalkoztatotti státuszban maradni, akinek pedig szakképzettsége van, annak előbb a járási hivatalban kell három alkalommal segítséget kapnia az elhelyezkedéshez, és ha ez nem jár sikerrel, akkor kerülnek a közfoglalkoztatottak közé.

A kormány szerint ezekkel a lépésekkel hosszú távon akár 100-150 ezer fővel is csökkenhet a közmunkások száma.

A KSH mai jelentése szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások havi bruttó átlagkeresete 81 692 forint volt júniusban. Áprilisban még 83 150 forint volt ez az összeg.

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!