5p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kormány hétfőn benyújtotta az Országgyűlésnek a banki (pénzügyi) mentőcsomag néven ismertté vált törvényjavaslatot, amely bizonyos magyarországi bankok számára 300 milliárd forintos garanciaalap megnyitását, illetve 300 milliárd forint összegű tőkejuttatást tesz lehetővé. Ugyanebben a javaslatban kapott helyet a befektetési alapok szabályozásának átalakítása és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének jogköreit bővítő indítvány.

A mentőcsomaggal összefüggésben az idei költségvetést is módosítják, hogy a bankok még az idén igénybe vehessék a 300 milliárd forint keretösszegben megjelölt tőkejuttatást.

A törvényjavaslat célja, hogy a nemzetközi pénzügyi piacokon kialakult válsághelyzet kezelésére kereteket teremtsen. Már a javaslat benyújtása is egyfajta állásfoglalás amellett, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer működése nem lehet kizárólag magánérdek. Ebből következően pedig szükséges egy olyan különleges helyzetben érvényesülő szabályozási keret kialakítása, amely abban az esetben is lehetőséget ad az alapvető funkciók ellátására, ha arra a piaci szereplők valamilyen okból nem hajlandóak vagy nem képesek - áll az indoklásban.

A banki (pénzügyi) mentőcsomag tőkejavítást szolgáló részét jövő január 31-ig lehet igénybe venni (a költségvetés február 28-ig teljesítheti a kifizetést), míg a garanciaalapot 2009. december végéig. Ha a tőkejavító alapban lévő összeget nem hívják le a bankok, akkor a fennmaradó rész átkerülhet a garanciaalapba.

Azok a tőkejavító alapból, amelyek a pénzügyi rendszer szempontjából alapvető fontosságúak, szavatoló tőkéje meghaladja a 200 milliárd forintot - fogalmazott Simor András, a jegybank elnöke a csomagot bejelentő sajtótájékoztatón. Az állam, amikor befektet ezekbe a bankokba, megfelelő jogosítványokra tesz szert, nemszavazó, osztalék elsőbbségi részvényt szerezve, amely a piaci árat tükrözi és ellenőrzési jogokra is lehetőséget ad - tette hozzá.

A törvényjavaslat rendelkezik a megszerzett részvényekhez kapcsolódó állami ellenőrzést biztosító jogokról. Rögzíti, hogy a tőkejuttatásban részesülő hitelintézet igazgatóságába és felügyelőbizottságába az állam egy-egy tagot delegál. Az osztalékelsőbbségi részvények esetén, megállapodásban kell rögzíteni, hogy az ahhoz kapcsolódó jogosítványok - például azok átválthatósága törzsrészvényekre - miként érvényesülnek.

Vétójogot kaphat az állam

Az állam az elsőbbségi részvényfajtán belül különleges vétójogot biztosító részvényt is szerezhet. E részvény osztalékra nem jogosít és a kibocsátása nem érinti a többi részvényes osztalékhoz való jogát. A különleges vétójogot biztosító részvény jegyzésére kizárólag az állam jogosult, egyebekben a részvény forgalomképtelen, az átruházására és megterhelésére vonatkozó megállapodás semmis - mondja ki a törvényjavaslat.

Mivel ez különleges jogokat megtestesítő részvény a korábbi "aranyrészvény" státuszához hasonlít, ezért a törvényjavaslat rögzíti annak átmeneti jellegét.

Az indoklás rögzíti: a szerzett tapasztalatok szerint az Európai Unióban érvényes versenyszabályokkal összhangban csak olyan speciális szabályozási környezet fogadható el, amely csak átmeneti időre, különleges helyzet fennállása esetén érvényes, amellett, hogy minden lehetségesen érintett piaci szereplő esetében azonos feltételeket biztosít az állami intézkedésekhez való hozzáférésben. Azokban az európai tagállamokban, ahol már hatályban van hasonló célzattal létrehozott jogszabály, jellemzően az intézkedések határideje 2009. december 31-vel jár le.

Módosítják a PSZÁF-törvényt

A törvényjavaslatban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló törvényt azért módosítják, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer szempontjából kockázatos helyzetekben gyors, hatékony és eredményes fellépést tegyenek lehetővé, és megfelelő információt biztosítsanak (külső könyvvizsgáló részéről is) az állami beavatkozásról szóló döntések megalapozásához.

A javaslat azért módosítja a tőkepiaci törvényt is, hogy rugalmasabbá tegyék a forgalmazási és visszaváltási szabályokat a nyilvános és nyílt végű befektetési alapok jegyeinél. Az indoklás szerint a jegyek tulajdonosai védelmében, a hosszabb távú érdekeik és a pénzügyi közvetítőrendszer stabil működéséhez fűződő közérdek érvényesülése érdekében.

A módosítás szerint a befektetési alapkezelő kérelmére a Felügyelet meghatározott időre, de legfeljebb száznyolcvan napra felfüggesztheti a befektetési alap által forgalomba hozott befektetési jegyek folyamatos visszaváltását, ha azt a befektetők érdekeinek védelme szükségessé teszi.

Ez azokra az esetekre vonatkozik, ha tíz egymást követő forgalmazási nap alatt a visszaváltott és visszaváltani kért befektetési jegyek összértéke eléri a befektetési alap – adott időszak első napján érvényes – nettó eszközértékének tíz százalékát, húsz egymást követő forgalmazási nap alatt a forgalomban levő befektetési jegyek darabszáma tíz százalékkal csökkent, vagy a befektetési jegyek visszaváltását biztosító likvid eszközök aránya a visszaváltások következtében a befektetési alap saját tőkéjének tizenöt százaléka alá csökkent.

A módosítás leírja azokat a feltételeket, amelyek alapján az ingatlanalapok hitelt vehetnek fel kötelezettségeik teljesítésére.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!