4p

Egyre több kínai állampolgár vásárol nagy értékű ingatlant Portugáliában, cserében ugyanis tartózkodási engedélyt kapnak az országban, amely megnyitja előttük az Európai Unió kapuit.

A nehéz gazdasági helyzetben lévő ország úgynevezett "aranyvízumot" kínál azoknak a külföldi befektetőknek, akik hajlandóak 500 ezer eurónyi (149,7 millió forint) érték feletti ingatlant vásárolni. A befektetés minimális időtartama öt év.

A lisszaboni külügyminisztérium adatai szerint a portugál hatóságok 222 millió euró (66,4 milliárd forint) befektetésért cserében eddig összesen 356 személy számára adtak tartózkodási engedélyt a program keretében.

A legtöbb befektető kínai állampolgár, őket követik a brazilok, az oroszok és az angolaiak.

További háromszáz vízumkérelem még folyamatban van, ezekkel együtt a befektetések összértéke a 600 millió eurót (179,6 milliárd forint) is meghaladja - közölte Luis Lima, a portugál ingatlanszövetség elnöke, hozzátéve, hogy a hatóságok "gyakorlatilag az összes kérelmet elfogadják".

Bár az "aranyvízum" létrehozásáról szóló rendeletet már 2012 októberében elfogadták, a program mindössze néhány hónappal ezelőtt kezdett eredményeket felmutatni. A nem EU-tag országok egyre több állampolgára érdeklődik a lehetőség iránt, a növekedés üteme felgyorsult, "csak az előző hét folyamán több mint 15 millió euró érkezett Portugáliába".

"Az ügyfelek majdnem mindegyike üzletember, két hónap alatt hét házat adtam el nekik" - mondta mosolyogva Jen-ti Hszü, a lisszaboni Casa em Portugal ingatlaniroda munkatársa, akit az ügynökség kifejezetten a kínai ügyfelek fogadására alkalmazott.

Az egyik ilyen üzletember, egy 35 éves férfi feleségével és gyerekével egy rendkívül modern lakásba költözött, amely a Benfica labdarúgóklub pályájára, a Luz stadionra néz. A szülők azért döntöttek a költözés mellett, hogy gyereküket angol nyelvű iskolába járathassák Lisszabonban, mivel a kínai oktatási rendszer szerintük "túlságosan szigorú".

Hszü szerint további előnyt jelent az is, hogy "500 ezer euróért a portugál főváros Benfica negyedében egy 130 négyzetméteres, négyszobás lakást lehet vásárolni, míg ugyanennyiért Pekingben vagy Sanghajban mindössze egy 60 négyzetméteres, kétszobás ingatlant vehetnének.

A kínaiak nagy része mindazonáltal nem akar Portugáliában élni, mindössze a vízumra van szükségük, amelynek segítségével szabad utazhatnak és üzletelhetnek a schengeni övezetben. Rendkívül kedvező számukra, hogy a vízum megszerzéséhez mindössze évi hét napot kell megszakítás nélkül Portugáliában tölteniük.

"A kínai ügyfelek általában új vagy felújított lakásokat keresnek, amelyeket magas áron is kiadhatnak" - közölte az AFP francia hírügynökséggel Raquel Cuba Martins, az SRS ügyvédi iroda jogásza.

A letelepedési engedély nem kizárólag ingatlanvásárlás útján szerezhető meg. Legalább egymillió eurónyi összeg feletti tőkebefektetés, illetve minimum tíz új munkahely megteremtése után is jár az "aranyvízum" Portugáliában. Az ügyfelek 80 százaléka ennek ellenére az ingatlanvásárlást preferálja - tette hozzá Martins.

A szakértők szerint a kínai vásárlók körében kimagaslóan népszerűek a medencés villák a főváros közelében fekvő Cascais tengerparti városban, a belváros főutcájában lévő irodák és az Algarve településen található házak.

"Az aranyvízumos ügyfelek teszik ki a forgalmunk húsz százalékát" - mondta Valdemir Lopes, az ERA Expo ingatlanügynökség vezetője.

A keresletnövekedés ösztönzőleg hat a válság által sújtott ingatlanpiacra, amelynek árai az utóbbi években átlagosan harminc százalékkal estek.

Nem egyedülálló a befektetői letelepedés intézménye Európában, a szomszédos Spanyolországban hasonló feltételekkel, ugyancsak 500 ezer euróért (149,7 millió forint) szerezhető tartózkodási engedély. Ennél olcsóbb Görögország és Ciprus, ahol 250 ezer (74,8 millió forint), illetve 300 ezer euró (89,8 millió forint) befektetése a feltétel. Magyarországon tavaly decemberben szavazták meg a befektetői letelepedést, amelyhez legalább 250 ezer euróért (74,8 millió forint) kell magyar államkötvényt vásárolni.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!