3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Hamar kimerült a foglalkoztatási válságkezelő programokra szánt hatmilliárd forintos keret az Országos Foglalkoztatási Közalapítványnál (OFA). Így egyelőre felfüggesztették a pályázatok befogadását, és még az sem biztos, hogy lesz folytatás, tudta meg az mfor.hu.

"Átmenetileg felfüggesztve a foglalkoztatási válságkezelő programra beérkező pályázatok befogadása” – olvasható az OFA honlapján. A hatmilliárd forintos keretösszeg lekötéséhez szükséges pályázati mennyiség ugyanis beérkezett: szűk két hónap alatt több mint 1100 pályázatot küldtek be 17 milliárd forint összeget meghaladó támogatási igénnyel – tájékoztatta lapunkat Bonfig Ágnes szakmai igazgató-helyettes.

A programokra az eredeti tervek szerint november elejéig lehetett volna pályázni. Ehhez képest a felfüggesztés miatt a "Megőrzés" programra február 27-ig lehetett jelentkezni, a "Munkába" programra március 16-ig, az "Új kilátások"-ra pedig március 30-ig küldhetnek be pályázatokat az érdeklődők.

Többfajta program is elérhető volt

A "Megőrzés" lényege, hogy ne kelljen elküldeni a feleslegessé vált alkalmazottakat. A munkaadóknak ez esetben a leépítési szándékról kellett nyilatkozatot küldeniük a munkaügyi központnak tájékoztatási jelleggel. Ebben szerepeltetni kellett, milyen a vállalkozás helyzete, milyen hatások várhatóak, illetve eddig milyen intézkedéseket hoztak a munkaerő megmentése érdekében.

A "Munkába" elnevezésű programra azok jelentkezhetnek, akik újabb munkaerőt igényelnek. A vállalat nagyságától függ a támogatás mértéke, mely egyébként megegyezik a másik program kapcsán ismertetettel, és szintén a minimálbér 150 százalékáig lehet igényelni. E pályázatok során is lehet képzésre igénybe venni támogatást, de csak azokra, amelyek új munkakör ellátását segítik elő.

Az "Új kilátások" programra pedig azok a vállalatok jelentkezhetnek, amelyek gondot fordítanak az elbocsátási folyamat humanizálására. Ezzel az outplacement (humánus elbocsátás) fontosságára szeretné felhívni a figyelmet az OFA, illetve ezt segítené elő, hiszen Magyarországon még nem nagyon élnek ezzel a cégek. Ez esetben egy külső szolgáltató segíti a munkavállalót, hogy minél hamarabb munkába tudjon állni. A támogatás mértéke kis cégek esetén 100 százalék, 51 fő felett 80, 250 fő felett pedig 60 százalék.

Kérdéses a folytatás

A "Megőrzés" programban már több cégnek odaítéltek támogatást, egyebek között a Herendi Porcelán Mankufaktúra Zrt.-nek mintegy 217 millió forintot. A vállalat három hónapra bértámogatást kapott a munkavállalókat érintő intézkedések kedvezőtlen hatásának csökkentésére. A segítség összesen 842 főt érint.

Ez utóbbi volt a legnépszerűbb program: több ezren töltötték le a pályázat elkészítéséhez szükséges dokumentumot az OFA honlapjáról. A február 23-i közgyűlésen további cégek örülhettek a támogatás odaítélésének: egyebek között a Kapuvári Hús Húsipari Zrt., a békéscsabai Umato Kötöttárugyár Kft. és a sárospataki Weinberg '93 Kft.

Bár hivatalosan felfüggesztést emlegetnek, egyelőre az sem biztos, hogy folytatódnak ezek a programok. Új szerződést ugyanis nem kötött a szakminisztérium az OFÁ-val, sőt még szerződésajánlatot sem kaptak – tudtuk meg Bonfig Ágnestől. Így egyelőre kétséges, tud-e további foglalkoztatási támogatásokat nyújtani az alapítvány az azt igénylő cégeknek. Ezek a vállalatok egyelőre többek között a munkaügyi központokhoz fordulhatnak, ha ehhez hasonló programok révén kívánnak segíteni a bajba jutott kollégákon.

KZ

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!