3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Csak stabil költségvetési helyzettel rendelkező ország képes 180 milliárd forint összegű IMF-hitel lejárat előtti előtörlesztésére - jelentette ki Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető pénteken.

A nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője sajtótájékoztatóján elmondta: a Fidesz-frakció üdvözli a kormány döntését, amelynek eredményeként az ország pénteken, mintegy három héttel az esedékessége előtt fizette vissza a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) a tartozása egy részét.

Hangsúlyozta, hogy a kormány ezzel nemcsak a magyar választóknak, hanem a piac szereplői számára is megüzente: stabil költségvetéssel rendelkezik az ország.

A politikus emlékeztetett arra: a hiteleket még a korábbi, szocialista kormányok vették fel, amelyek 2002 és 2010 között egyetlen évben sem voltak képesek a költségvetési hiánycél tartására, a hitelekre pedig a megfelelő devizatartalék és a bankrendszer stabilitásának hiánya miatt volt szükség. Mivel az ország költségvetési helyzete és hiteltörlesztési képessége is megingott a szocialista kormányok alatt, a Nemzetközi Valutaalaptól mintegy 8,8 milliárd eurónyi, az Európai Uniótól pedig további 5,5 milliárd eurónyi hitel felvételére kényszerült az ország – emlékeztetett Rogán Antal.

Azt mondta: az Orbán-kabinet ezzel szemben képes volt az elődei által megfogalmazott hiánycél tartására, és 2010 óta három százalék alatt tartja a mutatót.

Beszámolt arról is, hogy az országnak az IMF felé fennálló tartozását 99 százalékban a jövő év március 30-ig ki kell egyenlítenie, a fennmaradó szűk összeget pedig 2014 júniusának és szeptemberének végéig kell rendeznie. Az Európai Unió felé fennálló hitelét 2011-ben kezdte törleszteni az ország, annak további részletei 2014-ben és 2016-ban lesznek esedékesek.

Kijelentette: az előtörlesztés világos üzenete a stabil költségvetésnek, ezért megalapozatlan minden olyan kritika, amely a büdzsét éri, különösen azoktól a pártoktól és szervezetektől, amelyek 2002 és 2010 között egyszer sem voltak képesek arra, amelyre a jelenlegi kabinet.

A politikus szerint a döntés megerősíti, hogy az országot komolyan kell venni, és devizáját sem érdemes támadni, mert képes azt megvédeni. Emellett az előtörlesztés gyakorlati hasznának tartotta, hogy azzal csökkent az összeg kamatterhe.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be: Magyarország 607 millió eurót lejárat előtt fizetett vissza a 2008-ban felvett IMF-hitelből. A törlesztés február 12-ig lett volna esedékes, Magyarország azt japán jenben pénteken teljesítette. A hitelből 2014. október 28-ig további 5,5 milliárd euró törlesztés van hátra - tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!