2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Romolhat Románia hitelminősítése, ha elhalasztják a Nemzetközi Valutaalap (IMF) következő hitelrészletének folyósítását a balkáni országnak - figyelmeztetett a Fitch Ratings egyik szakértője pénteken.

A Fitch-nél Románia hosszú futamú szuverén devizaadós-osztályzata befektetési szint alatti, "BB plusz" szintű, negatív kilátással ellátva.

Kedden Traian Basescu román államfő bejelentette, hogy a belpolitikai válság miatt az IMF elhalasztotta a román gazdasági helyzet és a Románia által az IMF-el szemben vállalt kötelezettségek áttekintésére irányuló, soron következő bukaresti látogatását.

Romániában belpolitikai válságot okozott, hogy a szociáldemokraták kiléptek a kormányból a hónap elején. Október 13-án pedig megszavazta az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt a román parlament két háza, megbuktatva ezzel Emil Boc kormányát.

A kormánybuktatás napján az IMF bejelentette: csak azután érkezik  küldöttsége Bukarestbe a román gazdaság helyzetének a felmérésére, ha megalakul a következő kormány, amely immár teljhatalommal rendelkezik. Jelenleg csak korlátozott hatáskörű az Emil Boc által vezetett ügyvivő kabinet.

Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője csütörtökön kifejtette: nem számít a Romániával kötött készenléti hitelmegállapodás felbontására. Hozzátette: a nemzetközi pénzügyi szervezet küldöttsége azonnal a román fővárosba érkezik, amint megalakul az új román kormány. Rámutatott: figyelik a bukaresti politikai fejleményeket, de nem számítanak arra, hogy a hitelmegállapodás tekintetében Románia álláspontja módosul majd a politikai változások nyomán.

Az IMF küldöttsége eredetileg október végén érkezett volna Bukarestbe, ahol november elejéig tárgyalt volna. Az IMF-nek a következő, 1,5 milliárd euró értékű hitelrészletét Románia a tervek szerint decemberben kapta volna meg. Ez az időpont azonban bizonytalanná vált, miután egyelőre ismeretlen időpontra halasztották az IMF-küldöttség bukaresti tárgyalásait.

Románia márciusban kötött az IMF szervezésében egy csaknem 20 milliárd euró értékű, két évre szóló többoldalú készenléti hitelmegállapodást. Az IMF küldöttsége legutóbb augusztus elején mérte fel a romániai helyzetet, és a felek a GDP legfeljebb 7,3 százaléknak megfelelő nagyságú idei államháztartási hiányban állapodtak meg.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!