2017. május 7. 13:31

A riasztásnak már vége, minden rendben van.

Egy biztonsági riasztás miatt rövid időre kiürítették vasárnap kora délután Párizsban a Louvre előtti teret, ahova Emmanuel Macron várja este az ünneplőket, amennyiben ő nyeri meg a francia elnökválasztás második fordulóját Marine Le Pennel, a Nemzeti Front jelöltjével szemben - közölték francia rendőrségi források.

A párizsi rendőrség az intézkedés után röviddel közölte, hogy vége a riasztásnak, és a tér lezárását feloldották.

A párizsi prefektúra korábban azt közölte a Twitteren, hogy "elővigyázatosságból egyszerű ellenőrzésekről van szó", de arról nem tájékoztattak, hogy milyen veszélyről lehetett szó.

A kiürítés miatt a téren biztonsági kordont emeltek a hatóságok.

A Louvre múzeuma folyamatosan látogatható volt, az intézményt nem érintette az intézkedés, csak Emmanuel Macron elnökjelölti sajtóközpontját ürítették ki. Az ott tartózkodó újságírók arról számoltak be, hogy egy rendőrségi kutya gyanús szagot észlelt, és ezt követően ürítették ki a sajtónak fenntartott helyszíneket, de a Louvre üvegpiramisát, amely a múzeum bejárataként szolgál, továbbra is akadálytalanul megközelíthették a látogatók.

Amennyiben Emmanuel Macron nyeri az elnökválasztást, a Louvre múzeuma előtti térre, Marine Le Pen pedig a Párizshoz közeli Vincennes-i parkerdőbe várja híveit az eredményhirdetés után.

MTI

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek január legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 32 576 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 283 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.