2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

0,2 százalékkal nőtt csak az ipari termelés júliusban.

Az ipari termelés volumene júliusban 0,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a júniusi 4 és a májusi 8,8 százalékos növekedés után. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a nyers adattal - jelentette első becslése alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tavaly júliusban 4,7 százalékkal esett vissza a termelés az egy évvel korábbihoz viszonyítva, így az idei szerény növekedést a bázisidőszak adata is segítette. A munkanaphatással kiigazított éves növekedés tavaly október óta a legalacsonyabb, amikor viszont 1,9 százalékos csökkenést regisztrált a KSH.

Az előző hónaphoz hasonlítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júliusban 4,2 százalékkal csökkent az előző havi 1,2 százalékos esést követően. Az előző hónaphoz viszonyítva az idén harmadszor csökkent a termelés volumene, míg a tavaly január-júliusi időszakban öt ilyen hónap volt. Az elmaradás mértéke azonban 2014 augusztusa óta nem volt ilyen nagy.

Az év első hét hónapjában 4,8 százalékkal nőtt a termelés az előző év azonos időszakához képest.

A júliusi ipari termelés részletes adatait egy hét múlva, szeptember 13-án közli második becslése alapján a KSH.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!