3p

Nincs és nem volt offshore cége, amióta a Magyar Nemzeti Bankot vezeti - írta közleményében Simor András. A jegybank elnöke együttműködést ajánl a kormánynak és hangsúlyozza, hogy mandátumának végéig az MNB teszi a dolgát.

Simor András vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közleményében kijelenti, hogy noha személye és azon keresztül a Magyar Nemzeti Bank a politikai kampány részévé vált, a jegybank folytatja a szakmai munkát az elkövetkező három évben, ameddig az elnök mandátuma tart.

Az MNB elnöke hangsúlyozza, hogy minden, Magyarországon keletkezett jövedelme után az itt hatályos adótörvények szerint fizette meg az adókat és járulékokat. "Nyelvi lelemények nem fedhetik el az igazságot: nincs és nem volt offshore cégem amióta a Magyar Nemzeti Bankot vezetem" - írja Simor András, hozzátéve, hogy a korábban tulajdonolt külföldi vállalkozásába a külföldön képződött jövedelmét fektette be, még a jegybankelnöki kinevezése előtt.

"A cég Magyarországról soha semmilyen átutalást, pénzt nem kapott, magyarországi ügyfelei nem voltak. A cégben lévő tulajdonomról három évvel ezelőtt, kinevezésemet követően, haladéktalanul nyilvános tájékoztatást adtam" - olvasható a közleményben.

Simor András arra is kitér, hogy a jegybank felügyelőbizottsága korábban megállapította: elnöki megbízatása és korábbi cégtulajdona között nem állt fenn összeférhetetlenség. Mint írja, azért hogy a Magyar Nemzeti Bank a jövőben ne válhasson alaptalan politikai támadások célpontjává, külföldi cégtulajdonát eladta, az értékesített befektetésekből származó összegeket forintra váltotta és magyar befektetési alapokban helyezte el.

Simor András közleménye szerint a magyar gazdaság még mindig törékeny, a jegybanknak pedig kötelessége, hogy a mindenkori kormány gazdaságpolitikáját monetáris politikai eszközökkel támogassa. "Közös érdekünk az ország gazdasági stabilitásának megőrzése és a gazdasági növekedés elindítása. Ehhez tényeken alapuló párbeszédre és együttműködésre van szükség a mindenkori miniszterelnök és a jegybank vezetője között" - zárul a közlemény.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a pártja által megnyert országgyűlési választás második fordulója utáni napon tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzeti Bankról szólva azt mondta: szeretnének büszkék lenni az intézményre, az "nem offshore-lovagok szálláshelye".

Hasonló véleményt fogalmazott meg április 29-én Navracsics Tibor. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium leendő vezetője az egyik kereskedelmi televízióban arra emlékeztetett: Simor Andrásnak offshore cégei voltak, miközben a nemzeti bank elnöke. "Ez súlyosan összeférhetetlen" - vélekedett, hozzátéve, hogy ez sérti a jegybank tekintélyét.

Simor András korábban, egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen azt közölte, hogy a korábban a tulajdonában álló külföldi társaság Cipruson van bejegyezve, de már nem offshore cég, ugyanis 2004 óta Ciprus az Európai Unió tagja és ezáltal megszűnt adóparadicsomnak lenni.

A jegybank elnöke aláhúzta: a vitatott, mintegy 800 millió forintos befektetése, amelyet egyik külföldön bejegyzett cégből egy külföldi alapkezelőhöz utalt át, szintén korábbi, külföldön keletkezett jövedelmeiből származott. A háttérbeszélgetésen nyomatékosította: azért tartotta külföldön befektetését, hogy "a vagyonkezelői döntésektől távol legyen" és az egyedi befektetésekről ne ő döntsön.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!