A magas végzettségű és képzettebb munkavállalók jobb helyzetben vannak. Az általános munkanélküliség 9,7 százalék, az egyetemi diplomások körében viszont csak 5 százalék. Bár a pénzügyminiszter értékelése szerint is attól kell tartani, hogy a munkanélküliség tartósan magas marad, a munkaerőpiaci helyzet fokozatosan javulni látszik: márciusban 162 ezer munkahely keletkezett, három éve ez a legnagyobb bővülés.
A fiatal felnőtteket sújtó munkanélküliség miatt a 25 év alatti korosztályban 23,3 százalékra esett vissza a háztulajdonosok aránya a korábbi 26-ról. A 25-29 évesek körében ez az arány 37,7 százalék, néhány éve még 42 százalék volt. A fiatalok a leromlott munkaerőpiaci helyzetben és a szülői segítség csökkenésével kisebb arányban tudnak házat venni. A bankok nem nyújtanak hitelt ingatlanvásárláshoz biztos anyagi háttér nélküli fiataloknak.
A 18-34 éves korosztályból a hitelkeresők 22 százalékát utasították vissza a pénzintézetek, nem kaptak jelzáloghitelt, kölcsönt vagy hitelkártyát - derült ki a Findlaw jogi portál februári felmérése szerint.
Sok fiatal - a Pew intézet szerint 21 százalékuk - hazaköltözött szüleihez vagy barátjával él együtt, hogy megtakarítsa a házbérletet.
Katherine Newman, a Princeton Egyetem szociológia professzora rámutatott: a korábbi recessziók idején a családok szorult helyzetén segített, hogy a nők visszatértek a munkaerőpiacra. A mostani súlyos krízisben azonban a nők körében is nagy elbocsátások történtek, így a munkavállaló nők aránya 2007 óta lényegében változatlan.
A fiatalok helyzetét rontja, hogy az idősek közül sokan elhalasztották a nyugdíjba menetelt: a tervezettnél hosszabb ideig tartó munkásélettel ellensúlyozzák a megtakarításaikat ért veszteségeket. A 65 év feletti korosztályban ma félmillióval több munkavállaló van a piacon, mint volt 2007-ben.
A szülők szorult anyagi helyzete miatt nem ritka, hogy az egyetemisták nem tudják fizetni, s emiatt megszakítják tanulmányaikat. Ők is a munkát kereső fiatalok körét bővítik.
MTI