1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Egy kivételével mind az 1018 kompenzációra jogosult, adósságkonszolidációban részt nem vett önkormányzat határidőre rögzítette fejlesztési támogatási kérelmét - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

Arról, hogy melyik település pontosan mekkora összeget kap, a belügyminiszter március 24-ig dönt.

A lap emlékeztet, Tállai András önkormányzati államtitkár február elején ismertette azt a kormánydöntést, amely szerint négy év alatt, egyenlő részletekben, összesen 50 milliárd forint támogatást ad az állam az adósságkonszolidációban részt nem vett 1176 településnek.

Első körben - még az idén tavasszal - a kétezres lélekszám alatti települések részesülnek támogatásban, a rájuk eső összeg felét kapják meg. Ez az intézkedés most 1018 önkormányzatot érint; a konszolidációban részt nem vett önkormányzatok 87 százaléka tartozik ide.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!