4p

Romló világgazdasági és egyre negatívabb magyar kilátások nyomták rá bélyegüket Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának keddi budapesti látogatására. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a rosszabbodó gazdasági előrejelzésekkel kapcsolatban kijelentette, hogy újabb intézkedésekre lesz szükség, ám konkrétumot nem árult el. Az IMF-küldöttség elvetette egy általános adócsökkentés lehetőségét, csak az adórendszeren belüli átcsoportosításokkal ért egyet. Varga Mihály, a Költségvetési Bizottság ellenzéki elnöke pedig úgy nyilatkozott: nincs esély a 2009-es költségvetés teljesülésére, és az idén 2,5-3 százalékos recessziót vár.

Strauss-Kahn szerint még időben fordultunk hozzájuk (Mfor-montázs)

Kedd délután a Dominique Strauss-Kahn vezette IMF-küldöttség különböző politikai szereplőkkel találkozott. Elsőként az Országgyűlés Költségvetési Bizottságát kereste fel, majd egyeztetett a kormány képviselőivel, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és Veres János pénzügyminiszterrel; a találkozón jelen volt még Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke is. Ezután találkozott Orbán Viktor Fidesz-elnökkel, este pedig egy vacsorán vesz részt.

Fidesz: 2,5-3 százalékos visszaesés lehet

Varga Mihály, a Költségvetési Bizottság fideszes elnöke a megbeszélés után úgy vélekedett: az IMF vezetése most kezd rádöbbenni, hogy nem lesz könnyű cselekvésre ösztönözni a kormányt. Szerinte annak ellenére, hogy a gazdasági kilátások egyre romlanak, az ország vezetése nem tesz semmit.

Ma már a Fidesz úgy látja, hogy 2009-ben 2,5-3 százalék lesz a visszaesés. Szerinte emiatt és a vártnál alacsonyabb infláció nyomán a költségvetés bevételei kisebbek lehetnek a vártnál, ami a deficit növekedését vonja maga után.

Gyurcsány: újabb intézkedések kellenek

Ezután Gyurcsány Ferenccel találkozott az IMF-vezér. A tárgyalást követően a miniszterelnök elmondta: változásokra, reformokra és intézkedésekre lesz szükség a következő hónapokban.

A miniszterelnök arra ösztönözte a parlamentet és a kormányt, hogyha nehezednek a gazdasági feltételek, akkor tegye a dolgát, keressen új eszközöket, hogy fenntartsa az ország finanszírozhatóságát, nagyobb teljesítményre ösztönözze a gazdaságot.

Kiemelte, hogy a világgazdaságban pokoli hírek jönnek egymás után, legutóbb éppen Spanyolországból.

Strauss-Kahn: nem kell aggódni a forint árfolyama miatt

Magyarországon fejlődnek a dolgok, persze mindannyian aggódva figyeljük a jövőt, mivel a globális előrejelzések negatívak - mondta Strauss-Kahn, utalva a hamarosan megjelenő IMF-prognózisra, amely rosszabb kilátásokat fog megfogalmazni globálisan.

Az IMF jelenleg nem támogatja az általános adócsökkentést, a költségvetési problémát kell megoldani - válaszolta újságírói kérdésre a Valutaalap vezérigazgatója. Szerinte jelenleg nincs tere az általános adócsökkentésnek, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehetne átcsoportosítást végrehajtani az adórendszeren belül.

Önök nem szenvedtek igazi válságtól – fogalmazott udvariasan a vezérigazgató, hozzátéve, hogy Magyarországon nem volt bankcsőd, illetve árfolyamválság sem következett be. Ennek egyik oka, hogy hazánk időben kereste meg a Valutaalapot. Látogatásának fő célja az volt, hogy megtekintse az első (az IMF-hitelért cserébe megvalósított) program teljesülését.

Dominique Strauss-Kahn kérdésre válaszolva kifejtette: nincs olyan ok, amely aggodalomra adna okot a forint árfolyamával kapcsolatban. Hozzátette: a forint egy elvárható szinten stabilizálódott.

Az IMF vezérigazgatója szerint mint minden költségvetés, a magyar is hipotézisekre épül, s ha a feltételek megváltoznak, akkor a kormánynak is változtatnia kell.

VMI

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!