2p

A munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár közlése szerint mintegy 600 millió forint szakképzési támogatást kap a Gyöngyöshalászon gumigyárat építő Apollo Tyres.

Czomba Sándor az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában elmondta: a támogatás feltétele, hogy a résztvevők 60 százalékát a képzés lezárulta után legalább egy évig foglalkoztassa az adott cég; az Apollo Tyres azt vállalta, hogy a résztvevők 70 százalékát legalább másfél évig alkalmazza majd.

Az államtitkár a szakképzési támogatással kapcsolatban jelezte, hogy 50 és 500 fő közötti foglalkoztatotti létszámnál a támogatás felső határa 1 millió euró, 500 fő fölött pedig 2 millió euró. Az indiai Apollo Tyres - amely mintegy 146 milliárd forintos befektetéssel épít gumigyárat Heves megyében - első európai zöldmezős beruházásával 975 új munkahelyet teremt.

A nemzetközi abroncsgyártó vállalat korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a gyöngyöshalászi fejlesztés keretében mintegy száz végzős technikussal ösztöndíjszerződést kötött. Az egri, gyöngyösi, hatvani, jászberényi, aszódi, gödöllői és salgótarjáni középiskolák tanulóinak - a tavaszi félévre szóló tanulmányi támogatást követően - a tanév végén munkaszerződést kínálnak. A fiatal szakemberek a szerződés értelmében először másfél hónap elméleti képzést kapnak, ezek után a vállalat hollandiai vagy indiai üzemeiben készülhetnek fel a gyöngyöshalászi gyártásra.

Czomba Sándor az M1 vasárnapi műsorában arról is beszélt, hogy a középfokú duális képzés 2012-es bevezetésekor 32 ezren vettek részt ebben a képzési formában. Ez a szám jelenleg 50 ezer, és a kormány tervei szerint 2018-ra 70 ezerre növelnék a résztvevők számát - tette hozzá az államtitkár.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!