4p

Jövőre drasztikusan emelkednek a járműbeszerzéssel kapcsolatban felmerülő egyszeri kiadások a kormány által bevezetni kívánt új adótörvények miatt. Mfor.hu-háttér.

A kormány az elképzeléseivel a leendő tulajdonosoknak, vagy épp autócsere előtt állóknak is fejfájást okozna, hiszen megváltozik a gépjárművekre vonatkozó vagyonszerzési illeték számítása és a regisztrációs adó is. Az illetékekből egyébként az idei évre vonatkozó előirányzat 81,9 milliárd forint volt, jövőre ezen a jogcímen 102,5 milliárd forint bevételt vár a kormány, amelynek egy részét a gépjármű tulajdonjogának megszerzésekor fizetendő illetékek növekedése adhatja. Ennek apropóján megvizsgáltuk a változás költségekre gyakorolt hatásait.

Új díjtáblázat a gépjármű-illetékre

A jelenlegi gyakorlat szerint az illeték kiszámítása egyszerű feladat, hiszen csak a jármű hengerűrtartalma befolyásolja a fizetendő összeg nagyságát. Ennek megfelelően az 1890 köbcentiméteres hengerűrtartalom alatt 18 forintot kell fizetni köbcentiméterenként, míg efelett egységenként 24 forintot kell számolni. A pénteken benyújtott adócsomag szerint azonban 2012. januárjától már a teljesítmény és a jármű kora fogja meghatározni az illeték mértékét.

Első példánkban megnéztük hogy egy 6 éves, 1600 köbcentiméteres hengerűrtalmalmú, 75 kW teljesítményű autónál hogyan változnak a költségek. Ebben az esetben, a jelenlegi gyakorlat szerint köbcentiméterenként 18 forintot kell számolni, vagyis 28 800 forint fizetési kötelezettség keletkezik. Az új szabályozás szerint kilowattonként 600 forint fogja adni az illeték végösszegét, ami 45 000 forintra jön ki - vagyis 44 százalékkal nő a kiadása annak a tulajnak, aki az idei év helyett jövőre tervezi egy ilyen használtautó beszerzését.

Érdemes még megnézni néhány tipikus járműtípus esetében, hogyan alakul jövőre majd az illeték összege a jelenlegihez képest. A számítás során egyaránt megvizsgáltuk a helyzetet régi és teljesen új autó esetében is, utóbbinál kíváncsiak voltunk egy luxuskategóriás jármű teherváltozására is. Ahogy az az összesítő táblázatból is kiderül, a régi, használt kocsik terhe közel a felére fog csökkenni az új számítási rendszernek köszönhetően, míg egy új Suzuki Swift modell esetében az illeték összege több mint a duplájára nő - 22 ezer forintról 50 ezer forintra emelkedik az összeg.

A luxuskategóriás Audi A6 beszerzésekor pedig több mint a háromszorosára (216 ezer forintra) emelkedik jövőre a most fizetendő összeg. A változások egyébként egyaránt hátrányosabb helyzetbe hozzák az eladókat és a vevőket is, hiszen vélhetően a csökkenő bérek, növekvő infláció mellett nem tudnak a vevők az illeték növekedésével arányosan nagyobb összeget szánni a vásárlásra. Az eladók közül pedig sokan kényszerhelyzetbe kerülhetnek, ami akár az árak csökkenéséhez is vezethet a piacon.

Drasztikusan változik a regisztrációs adó

A külföldről behozott gépjárművek esetében a regisztrációs adó meghatározásakor fontos tényező az autó kora, a hengerűrtartalma és a környezetvédelmi besorolása. Az utóbbi kettő alkotja ugyanis az adótételeket tartalmazó táblázatot, amiben jelenleg 4 kategóriára van felosztva a környezetvédelmi besorolás. Ezt jövőre hatra fogják bővíteni, így a díjszabás is átalakul - az érintettek nagy részének kárára. Külföldről ugyanis sok esetben régebbi, alacsonyabb környezetvédelmi besorolású járműveket hoznak be, az új számítás miatt ezek ára jelentős mértékben növekedni fog, még úgy is, hogy az adótétel az első forgalomba helyezés és az adóigazgatási eljárás között eltelt időhöz kapcsolódó mértékkel csökkenthető.

Ha önmagában az adótételeket vizsgáljuk, akkor egy 1600 köbcentiméteres 4-es környezetvédelmi besorolású (EURO II.) autó esetében a jelenlegi 966 ezer forintról 1,5 millióra ugrik a tétel. Összességében azonban elmondható, hogy a két magasabb környezetvédelmi kategória bekerülésének köszönhetően az ezen a jogcímen várható többletkiadás többszázezer forintos összeget jelent majd jövőre az alacsonyabb környezetvédelmi besorolású járművek esetében.

Székely Sarolta

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!