2p

Indul a Széchenyi István Hitelszövetkezet ügyfeleinek kártalanítása három héten belül - közölte a Miniszterelnökség Nemzeti Pénzügyi Szolgáltatásokért és Postaügyekért Felelős Államtitkársága csütörtökön.

A kártalanítás menetéről az ügyfelek időben tájékoztatást kapnak - jelezték az MTI-hez eljuttatott közleményben. Ismertetik: a hatezer ügyfél, aki egyben a hitelszövetkezet résztulajdonosa, az Országos Betétbiztosítási Alapon keresztül juthat hozzá a 100 ezer eurót, mintegy 31 millió forintot meg nem haladó követeléséhez. Az ügyfelek között mindössze tizenegynéhány olyan magánszemély van, akik esetében a betétek nagysága meghaladja az OBA által biztosított kártalanítási összeghatárt - jegyzik meg. Az államtitkárság tájékoztatása szerint az Országos Nyugdíjfolyósító a nyugdíjakat már nem a hitelszövetkezet számlájára fogja elutalni, hanem a Magyar Posta kézbesíti.

A Miniszterelnökség ígérete szerint az adóhatóság méltányosan fog eljárni azokkal a számlatulajdonosokkal, akik a történtek miatt nem tudnak eleget tenni adófizetési kötelezettségüknek. A számlatulajdonosok készpénzben vagy egy másik bankszámlára utaltatással juthatnak jövedelmükhöz.

A Széchenyi István Hitelszövetkezet működési engedélyét csütörtökön vonta vissza a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsa, miután olyan súlyos hiányosságokat tártak fel a hitelszövetkezetnél, hogy a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete a betétesek biztonsága érdekében kizárta integrációs rendszeréből.

Az államtitkárság közleményében rámutat: a  hitelszövetkezetnél történt szabálytalanságok feltárása azt bizonyítja, hogy a kormány helyesen lépett, amikor a korábban átláthatatlanul és megfelelő ellenőrzés nélkül működő szövetkezeti hitelintézeti ágazat felügyeletének megerősítése mellett döntött. Hozzáfűzik: még az év vége előtt feláll az a garanciaközösség, amelynek eredményeképpen egy minden eddiginél stabilabb és átláthatóbb hitelintézeti szövetség jön létre Magyarországon.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!