2p

A belga KBC csoport 457 millió euró nyereséggel zárta a tavalyi negyedik negyedévét, szemben a 2013. negyedik negyedév 294 millió eurós veszteségével - szerepelt a KBC-nek az MTI-hez eljutatott közleményében.

A K&H Bank anyabankjánál az összesített bevétel 1,827 milliárd euró volt 2014 október-decemberében, míg az egy évvel korábbi azonos időszakban csak 1,715 milliárd eurót tett ki. A KBC csoport vezérigazgatója, Johan Thijs szerint a negyedévben nőtt a megbízási díjakból származó jövedelmük és továbbra is robosztus volt biztosítási üzletáguk teljesítménye. A vezérigazgató szerint 2014 utolsó hónapjaiban is jellemzően alacsonyak voltak a banki kamatok. A bankcsoport belgiumi üzletágánál 399 millió euró volt a nettó nyereség, a csehországi üzletágnál 121 millió euró.

A Magyarországot is magában foglaló nemzetközi üzletágnál 7 millió eurós, a csoport központi üzletágnál 35 millió eurós veszteség volt, de a veszteség jelentősen mérséklődött az elmúlt negyedévekhez képest. A nemzetközi üzletágnál Szlovákiában, Magyarországon és Bulgáriában nyereséget sikerült elérni, de ezt ellensúlyozta az Írországban felhalmozott veszteség.

2014 egészében 1,762 milliárd eurós nyeresége volt a KBC csoportnak, az összesített bevétele pedig 6,72 milliárd euró volt. A nyereség nagyjából 71 százalékkal nőtt, a bevétel 10 százalékkal csökkent tavaly. A 2014-es év után részvényenkénti 2 eurós osztalék kifizetésére tesz javaslatot a KBC, ugyanakkor a 2015-ös év után egyelőre nem terveznek osztalékot fizetni.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!