1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A szerdai Világgazdaság szerint június végéig 580 milliárd forint érkezett a vám- és pénzügyőrség számláira, 40 milliárddal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt.

A legdurvább visszaesés a regisztrációs adónál figyelhető meg, feleannyit sem mutat az egyenleg (21,95 milliárd forint), mint tavaly ilyenkor. Az adatokból viszont jól kivehető, hogy a júliusi áfaemelés kicsit felpezsdítette az autópiacot: akik tehették, előre hozták vásárlásukat, így júniusban látványosan növekedtek az adóbefizetések a májusi adathoz képest.

Jól zárták az első hat hónapot a jövedéki adók terén, az egész évre várt összegnek közel a felét, 386 milliárd forintot sikerült beszedni június végéig. Szinte forintra megegyezik a tavalyival az üzemanyagok után fizetendő jövedéki adó bevétele.

Az alkoholtermékek esetében azonban (az első 5 hónap adatai szerint) csaknem 10, a söröknél 6,2 százalékos csökkenés figyelhető meg, a cigaretta kiskereskedelmi forgalma pedig 4,4 százalékkal csökkent.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!