2p

Felvette a kapcsolatot a magyar hatóságokkal az a német pénzintézet, amelyet nemzetközi felügyeleti együttműködés keretein belül azzal vádolnak, hogy tavaly októberben magyar bankoknak speciális termékeket értékesített, majd intenzív spekulációba fogott a forint piacán.

A frankfurti székhelyű bank szóvivője az MTI-nek csütörtökön kijelentette: a Deutsche Bank az információk hiányában nem kívánja kommentálni a Figyelő című magyar hetilap legfrissebb számában megjelent, erre vonatkozó értesülést. Hozzátette ugyanakkor, hogy azzal kapcsolatban minden információt igyekeznek megszerezni a magyar bankfelügyelettől, illetve más nemzetközi felügyeleti szervektől.

A Figyelő korábban arról írt: a Deutsche Bank elmarasztalásával zárulhat az a nemzetközi felügyeleti összefogáson alapuló ellenőrzés, amely a pénzintézet londoni irodájának forintpiaci tevékenységét vizsgálta.

Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője korábban az MTI-nek a hírt sem megerősíteni sem cáfolni nem kívánta csütörtökön. A brit felügyeletnél - amely valószínűleg részese a nemzetközi felügyeleti együttműködésben zajló vizsgálatnak - hasonló módon semmilyen felvilágosítást nem adtak az ügyben az MTI londoni tudósítójának.

A Figyelő eheti számában azt írta, hogy a Deutsche Bank londoni irodája tavaly októberben öt magyar pénzintézetnek adott el speciális 5 éves árfolyam-index devizacsere (swap) termékeket, ezek a tranzakciók a forint intenzív gyengülése után komoly veszteségeket és elszámolási vitát okoztak.

MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!