3p

Támogatási programot indít a német kormány elektromos meghajtású autók vásárlására - jelentették be szerdán Berlinben.

Az elektromos autókra 4 ezer eurós, a plug-in hibridekre 3 ezer eurós árkedvezmény jár. Nettó 60 ezer eurós listaár felett nincs kedvezmény.

Az állam és a gyártók által fele-fele arányban finanszírozott programmal az elektromos autók aránya elérheti a mintegy 500 ezer autót jelentő 1 százalékos "kritikus tömeget", aminek révén állami segítség nélkül folytatódhat az elektromobilitás terjedése - mondta Alexander Dobrindt közlekedési miniszter.

A mintegy 600 millió eurós program mellett állami pénzből 300 millió eurót fordítanak a töltőinfrastruktúra fejlesztésére, ez várhatóan 15 ezer töltőállomás, köztük 5 ezer gyorstöltő berendezés telepítésére lesz elég. További 100 millió eurós ráfordítással legkevesebb 20 százalékra emelik az elektromos autók arányát az állami autóflottában.

A kedvezményprogram májusban indul, és a források kiapadásáig vagy legkésőbb 2019-ig tart - mondta Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter.

Fából autót? A Toyota megépítette

A nagyjából egymilliárd eurós program a német ipar erősítését is szolgálja, célja a hazai kutatás-fejlesztés és gyártás ösztönzése, de versenysemleges, külföldi gyártók is részt vehetnek benne - tette hozzá Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter. Eddig a német gyártók, a  BMW, a Daimler és a Volkswagen jelezte, hogy csatlakozik.

A miniszter hangsúlyozta: Németországnak az elektromobilitásban nemcsak a gyártást, hanem a piacot tekintve is vezető szerepre kell törnie. A támogatási program hozzásegít ahhoz, hogy "tömegcikké" váljék az elektromos autó, a német cégek az élre kerüljenek a harmadik és negyedik generációs akkumulátorok fejlesztésében és visszahozzák a Távol-Keletre áttelepített termelést Németországba.

A három tárcavezető közös tájékoztatóján Sigmar Gabriel arra a kérdésre, hogy miért kell az adófizetők pénzéből a jómódú fogyasztókat támogató programot indítani, azt mondta: minden német közös érdeke, hogy hazájuk "sikeres ipari ország" legyen, mert csak így lehet megőrizni a jólétet, a társadalmi és ökológiai vívmányokat.

Ezzel kapcsolatban Alexander Dobrindt rámutatott: az autóipar az elektromobilitás és digitalizáció révén forradalmi átalakuláson megy keresztül, és egyáltalán nem biztos, hogy tíz év múlva is azok lesznek az ágazat meghatározó szereplői, akik most.

Németországban a 0,5 százalékot sem éri el az elektromos vagy hibrid meghajtású kocsik száma. Tavaly mintegy 25 ezer tisztán elektromos meghajtású és 130 ezer hibrid autót tartottak üzemben. A kormány 2009-ben elfogadott elektromobilitási fejlesztési stratégiájában azt a célt tűzte ki, hogy 2020-ra egymillióra emelkedjék a részben vagy teljesen elektromos meghajtású autók száma.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!