2p

Szeptemberben 5,4 százalékkal lett nagyobb.

Szeptemberben 5,4 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz viszonyítva, az augusztusi 6,8 százalékos emelkedés után - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján 8,1 százalékkal emelkedett a termelés szeptemberben. A munkanappal kiigazított adatok szerint a szeptemberi hónap mutatta a legnagyobb növekedést a második fél évben, ennél magasabb, 10,2 százalékos növekedést legutóbb idén márciusban mértek.

Az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás szeptemberben az augusztusi 5,5 százalékos növekedést követően. A termelés az év első kilenc hónapjában 5,2 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Paczári Miklósné, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a szeptemberi növekedés elsősorban a vegyipar kiemelkedő teljesítményének eredménye, de számottevő növekedés  volt a számítástechnikai és elektronikai cikkek gyártásában is. A meghatározó súlyt jelentő járműgyártás kibocsátása kismértékű csökkenést mutatott  az előző év szeptemberéhez képest - tette hozzá.

Tavaly szeptemberben a nyers és a munkanappal kiigazított adatok alapján egyaránt 3,3 százalékkal csökkent az ipari termelés.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!