3p

Egyelőre továbbra is csak informálódnak a kereskedelmi bankokban az ügyfelek az árfolyamrögzítésről, s bár nőtt az érdeklődök száma, rohamot egyetlen az MTI által megkérdezett bankban sem tapasztaltak.

A deviza alapú jelzáloghitelek törlesztő árfolyamának rögzítését tartalmazó program a múlt pénteken indult. Azóta a kormány elfogadta azt a rendeletet, amely rögzíti, hogy az árfolyamgát megszűnése után, 2015-től sem emelkedhetnek a törlesztőrészletek 15 százaléknál magasabb mértékben a rögzítés miatt. (mfor.hu szerk: ez azért még korábban sem biztos, lásd: Valaki tarthatna már egy kommunikációs tréninget Orbánéknak)

Az OTP-nél az állami Otthonvédelmi Program iránt egyenletes érdeklődést tapasztaltak, az előzetes várakozásaiknak megfelelően naponta néhány tucat ügyfél fordul tanácsadóikhoz információért. Szerződéskötés még nem történt, de van már néhány, a bank által befogadott kérelem.

Az OTP Banknak közel 160 ezer svájci frank alapú hitellel rendelkező ügyfele van. A pénzintézet becslései szerint az augusztus 12-től megnyílt állami Otthonvédelmi Akcióterv nyomán a lakáscélú devizahitellel rendelkezők 10-15 százaléka élhet majd a rendelkezésre álló lehetőségekkel.

Az OTP Bank a jelenlegi formájában 2009 júniusa óta elérhető saját, számos elemből álló, többlépcsős adósvédelmi programjában eddig több mint tízezer ügyfél élt azzal a lehetőséggel, hogy hosszabb időre kiszámíthatóvá tegye törlesztő részleteit. Most ez a program egészült ki az árfolyamrögzítés lehetőségével is - jegyezték meg.

A CIB Banknál mérsékelt érdeklődést tapasztalnak a lehetőség iránt. Az indulás napjától mintegy 250 ügyfelük érdeklődött, egyharmaduk a fővárosban, kétharmaduk vidéki fiókokban, és 7 igénylést regisztráltak.

A bank szerint az ügyfelek egy része valószínűleg megvárja, hogy elkészüljön a kormányrendelet, ami tisztázza a még kérdéses részleteket, illetve, hogy megszülessen a megállapodás a közjegyzői díj mértékére vonatkozóan.

A kormányrendelet megszületését követően a CIB arra számít, hogy nő az érdeklődők száma. Egyelőre tartják korábbi becslésüket, s úgy vélik, az érintettek 5-10 százaléka élhet a lehetőséggel. Hozzátették: semmi nem utal arra, hogy ennél magasabb lesz az érdeklődés.

Az Erste Banknál közölték, hogy a fiókokban érezhető az érdeklődés növekedése, de nem jellemző, hogy nagy roham volna. Ez természetesen azért fiókonként változó, többen vannak azonban egyelőre most azok az ügyfelek, akik csak tanácsot, információt kérnek. Az igénylők várható számáról az Erste annyit közölt, hogy a nagy fiókokban a héten 5-10 kérelem beadására számítanak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!