1p

A gazdaság kifehérítésének jegyében a kormány a számla kibocsátására kívánja rászorítani az építőipari vállalkozókat, oly módon, hogy az áfás számlán szereplő összeg 30 százalékának megfelelő kedvezményt biztosít a megrendelőnek, számol be a Világgazdaság.

Szintén az év elején lépett hatályba az a módosítás, hogy adókedvezmény érvényesítésére az idén 3,4 millió forintos éves jövedelemhatárig van mód, maximum 100 ezer forintig, a különböző kedvezmények mértéke egységesen 30 százalék.

Az egyes kedvezményekre vonatkozó összegszerű és százalékos limitek megszűnnek, az új szabály azonban kijelöli a kedvezmények érvényesítésének sorrendjét. Ha tehát valaki több jogcímen is igénybe vehet könnyítéseket, érdemes utánaszámolni, megéri-e élni a háztartással kapcsolatos szolgáltatások után járó kedvezménnyel.

Az összevont adókedvezményeken belül az új lehetőség az első helyen szerepel, a százezer forintos limitből tehát könnyen kiszorulhatnak olyan tételek, mint a magán-nyugdíjpénztári befizetések, a képzési költség, az adományok után járó kedvezmények, írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!