A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa hozzájárult a Pakisztánnak ítélt hitelcsomag újabb, 1,13 milliárd dolláros részletének kifizetéséhez, és egyúttal elállt néhány követelésétől - közölte az IMF helyi idő szerint pénteki közleményében.
Az IMF szerint a pakisztáni gazdaság feltételei javultak, bár az ország "kedvezőtlen biztonsági fejleményekkel és gyorsan változó politikai környezettel" kénytelen szembesülni. Pakisztán gazdasága továbbra is nagyon sebezhető, és több tényező aggodalomra ad okot, köztük a tartós infláció és az ország biztonságával kapcsolatos, főleg amerikai nyomásra eszközölt kiadások.
A nemzetközi pénzügyi szervezet egyebek között hozzájárulását adta ahhoz a pakisztáni kéréshez, hogy Iszlámábád első félévi költségvetési deficitjét a hazai össztermék (GDP) 0,15 százalékával megemelje. Ugyancsak hozzájárult ahhoz, hogy a hitelcsomag hátralévő részét Pakisztán a korábban engedélyezett három helyett két részletben hívhassa le.
Az IMF mintegy 10,66 milliárd dolláros hitelcsomagot ítélt meg Pakisztánnak, ebből az ország a legutóbbi részlettel együtt eddig 7,27 milliárd dollárt hívott le.
Mint ismert, Görögország szerdán kapta meg az Európai Unió (EU) és az IMF hitelének első részletét.