2p

Az MNB az intézmény kérésére visszavonta a Magyar Vidék Hitelszövetkezet működési engedélyét, s felügyeleti biztosokat rendelt ki. A hitelszövetkezet – amelynek már nincs kötelezettségvállalása ügyfelei felé – korábbi közgyűlésén döntött a jogutód nélküli megszűnésről, közölte a jegybank.

A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa azért adta ki az engedély-visszavonásról rendelkező határozatát, mert a Magyar Vidék Hitelszövetkezet 2014 októberében tartott közgyűlésén döntést hozott a jogutód nélküli megszűnésről. Ezt követően a hitelszövetkezet kezdeményezte az MNB-nél tevékenységi engedélyének visszaadását, egyúttal jelezve azt is: nem kíván kereskedelmi bankká alakulásra vonatkozó működési engedélyt benyújtani a jegybankhoz. Azzal, hogy az MNB visszavonta a hitelszövetkezet tevékenységi engedélyét, automatikusan megszűnt annak tagsága is a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetében.

A Magyar Vidék Hitelszövetkezet még 2014 októberében valamennyi, az ügyfeleivel szembeni kötelezettségvállalását (így ügyfélbetéteit) átruházta egy másik piaci szereplő számára, illetve szinte teljes egészében átruházta hitelköveteléseit is. A hitelszövetkezet így jelen pillanatban érdemi üzleti tevékenységet már nem folytat. Mindezek miatt az engedély-visszavonás kapcsán nincs szükség betétesek kártalanítására az intézménynél.

Az MNB az engedély-visszavonásról ma közzétett határozatában 2014. december 19-től felügyeleti biztos kirendeléséről döntött a hitelszövetkezethez. A felügyeleti biztos ma átvette a szövetkezeti hitelintézet irányítását annak igazgatóságától, s az intézmény végelszámolásának elrendeléséig gondoskodik a megfelelő működésről.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!