2p

Az MKB Bank Zrt. közgyűlése Erdei Tamás vezérigazgatót ismételten megválasztotta a bank igazgatóságának elnökévé. Az új mandátum 2011-ben fog lejárni.

Erdei Tamás

A csütörtökön megtartott felügyelőbizottsági ülésen további, stratégiai szempontból kiemelkedő jelentőségű tisztség betöltésével is megbízták Erdeit, ő lett a felügyelőbizottság Közép-Kelet-Európai Csoportirányítási Bizottságának elnöke. Ezen bizottság másik két tagja: dr. Michael Kemmer, a BayernLB igazgatóságának elnöke és dr. Ralph Schmidt, a BayernLB igazgatóságának tagja.

Az MKB rendkívüli közgyűlése a társasági törvény által kínált alternatív lehetőséggel élve az MKB felügyelőbizottságát ügydöntő felügyelőbizottsággá alakította át. A jövőben ezen testület tagjai nem csak ellenőrzési feladatokat fognak ellátni, hanem az igazgatóság tagjaival együtt döntenek a kockázati stratégiáról, valamint a kiemelkedően nagy összegű kötelezettségvállalásokról is.

Az újjáalakult igazgatóság a bank elnök-vezérigazgatójának vezetése alatt a vezérigazgató-helyettesekből áll. Így az új igazgatóság összetétele: Erdei Tamás (elnök), dr. Balogh Imre, Bolla Csilla, dr. Kraudi Adrienne, dr. Patyi Sándor, dr. Simák Pál és Neil Watson, áll a társaság közleményében.

A közgyűlés a felügyelőbizottság tagjai sorába a megválasztotta dr. Ralph Schmidtet, a BayernLB igazgatóságának tagját, Andreas Dörhöfert, a BayernLB leányvállalatának, a Hypo-Alpe-Adria Bank kockázati vezetőjét, valamint a munkavállalók képviselőjeként Dudásné Lőrincz Ibolyát, az MKB Bank főosztályvezető-helyettesét. Így a felügyelőbizottság összetétele: dr. Michael Kemmer (elnök), Asbóthné Tóth Éva, Paul Bodensteiner, Andreas Dörhöfer, Dudásné Lőrincz Ibolya, dr. Kotulyák Éva, dr. Siegfried Naser, dr. Ralph Schmidt és Alois Steinbichler.

További karrier híreket Egyről a kettőre rovatunkban olvashatnak.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!