2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kormány döntött arról, hogy az M7-es autópálya fejlesztéséhez korábban igényelt európai uniós forrást Magyarország az M3-as autópálya új szakaszának megépítésére használja fel - ismertette Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára szerdán, a kormányszóvivői tájékoztatón.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány döntése értelmében prioritásként kezelik az M3-as autópálya új, Nyíregyháza és Vásárosnamény közötti, 46 kilométeres szakaszának megépítését, az M7-es fejlesztését pedig hazai forrásból valósítják meg.

Az M3-as projekt célja, hogy javítsa a kapcsolatot az ország északkeleti része és a többi térség, valamint Budapest között.

Varju László elmondta, hogy a Nyíregyháza és Vásárosnamény közötti autópálya szakasz biztosítja Szabolcs-Szatmár-Bereg megye településeinek nagytérségi kapcsolatát, valamint a határon túli városokkal és megyékkel is közvetlen kapcsolatot teremt. Hozzátette: Magyarországnak meg kell találnia az optimális megoldást, amelyben az uniós forrásokat fel tudja használni.

Hangsúlyozta: a kormány döntött az átcsoportosításról, ezzel egyidejűleg a korábban tervezett projektek prioritási sorrendjét is megváltoztatta. Ennek megfelelően a jövőben prioritásként kezelik az M3-as autópálya új szakaszának megépítését, amely Záhony és térsége számára jelentős gazdasági előnnyel jár.

Az NFGM államtitkára a 4-es metró projekttel kapcsolatban ismertette: a kormány döntése alapján mindaz a költség, amit eddig felhasználtak a metró előkészítésére, nem az első, hanem a második szakaszban kerülhet elszámolásra az európai uniós forrás keretében.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!