3p

Az adórendszerben 2008-tól tervezett módosítások Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője, az APEH volt elnökhelyettese szerint nem rossz elgondolások, de a rendszer egészét tekintve nem jelentenek majd érdemi változást.

Az adószakértő úgy vélekedett: a versenyképesség növeléséhez a munkaerőt olcsóbbá kellene tenni, s ha muszáj, inkább az árakat terhelő adókat növelni. Az adórendszeren belül a vagyonadó arányának növelését helyesnek tartja.

A már ismertetett intézkedések közül az ingatlanadó terve még nagyon képlékeny - mondta Vámosi-Nagy Szabolcs. A szakértő szerint általános értékalapú ingatlanadót kellene bevezetni, de nem adóemelésként, hanem levonhatóvá kellene tenni az szja-ból, illetve a helyi iparűzési adóból. Bizonyos értékhatár - például kétmillió forint - alatt pedig nem volna szabad az ingatlanokat megadóztatni, mert a behajtási költség relatíve magas lenne. Az ingatlanadó alapja valószínűleg valamilyen korrigált forgalmi érték lesz, mert négymillió ingatlant nem lehet felértékelni - mondta.

Az önkormányzatoknak az adószakértő szerint célszerű volna méltányossági felhatalmazást adni, hogy például azoknak a nyugdíjasoknak, akik nem fizetnek szja-t és normál értékű ingatlant tulajdonolnak, elengedhessék az ingatlanadót. Erről azonban mindig egyedi eljárás során célszerű dönteni - hangsúlyozta. Sokan azért kisnyugdíjasok, mert kevéssé vettek részt a közteherviselésben, vagyonuk azért még lehet - tette hozzá.

Az szja kedvezmények visszaszorítása következtében az adóteher a szakértő szerint emelkedni fog, mivel az adókulcsokat nem mérséklik. Az adójóváírás változását Vámosi-Nagy Szabolcs nem kívánta kommentálni, mondván, a koalíciós program kiegészítésében ismertetett elképzelés nem világos. Az őstermelők, egyéni vállalkozók kiemelése az szja hatálya alól, s az "egyéni cég" forma bevezetése segíti az szja rendszer tisztulását, s bár ezzel megint egy újabb adónemet vezetnének be, szerinte támogatható. Nem új elképzelésről van egyébként szó, 1988-ban már működött ilyen adó, csak akkor vállalkozói adónak nevezték - tette hozzá.

A szakértő az áfával kapcsolatos változtatási terveket (a csoportos adóalanyiság kiterjesztése, a fordított adózás bevezetése, a behajthatatlan követelések áfa-visszaigénylési lehetősége, vevőn történő behajthatóság, láncügyletben részt vevő vállalkozások egyetemleges helytállási kötelezettsége) rendben lévőnek találta, megjegyezte ugyanakkor: a behajthatatlan követelés áfájának visszaadása kétélű dolog, visszaélés forrása is lehet, ezért differenciált alkalmazásra volna szükség.

Az adóigazgatás erősítése helyes lépés egy olyan országban, ahol minden ötödik forint adózatlan - hangsúlyozta Vámosi-Nagy Szabolcs. A regisztrációhoz kapcsolódó ellenőrzés bevezetése a vállalkozói körben, ha adnak hozzá megfelelő kapacitást is, szerinte jó eszköz lehet a gazdaság tisztulásához.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!