3p

Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst and Young adószakértője, az APEH volt elnökhelyettese szerint bohózat, amit az ingatlanadó körül csinálnak.

Az értékalapú adót előbb bevezették, majd visszavonták, aztán újra egységes és kötelező adóról volt szó, most pedig luxusadóról, 100 millió helyett 30 millió forintos értékhatárral - foglalta össze az adószakértő az MTI-nek az ingatlanadó körüli történéseket.

Vámosi-Nagy Szabolcs úgy vélekedett: a kormány által tervezett vagyonadó alapját képező elemek közül a repülőgépekkel nem nagyon érdemes foglalkozni, mert tíz magánrepülő lehet az országban, s azok mind cégtulajdonban vannak. A vízi járművek esetében a lajstromból nem lehet megtudni, hogy azok mennyire értékesek, ezért egyesével fel kellene értékelni a vitorlásokat és a motorcsónakokat - mondta. Hozzátette: volt már 1972-ben vízi jármű utáni adó, amely - hasonlóképpen a házértékadóhoz - egy évig élt, mert rájöttek, hogy többe kerül a kezelése, mint amennyi bevételt hoz.

A nyugdíjasoknak adandó kedvezményt illetően az adószakértő szerint a helyi önkormányzatoknak kellene átadni a döntést, mert ők ismerik a körülményeket.

Azt, hogy az ingatlanadó forgalmi érték alapú lesz, a szakértő végképp kezelhetetlennek tartja, mert "egy ingatlannak annyi forgalmi értéke van, ahányan értékelik". A nálunk fejlettebb országok közül nincs egy sem, ahol ne lenne egységes és értékalapú ingatlanadó - hangsúlyozta. Az adószakértő a mostani rendszer egyik fő hibájának azt tartja, hogy az önkormányzat dönti el, bevezeti-e az adót, így két szomszédos település közül az egyiken fizetni kell, a másikon nem. A másik problémát abban látja, hogy az adó négyzetméter alapú, így egy 3 éves ház után ugyanannyit kell fizetni, mint egy 120 éves után, ami már düledezik. Mind a kettő olyan durva ellentmondás, amit már rég fel kellett volna oldani - hangsúlyozta.

Vámosi-Nagy Szabolcs elmondta: az eredeti elképzelésből csak az ingatlanadó szja-ból való levonhatóságát hiányolta, azzal együtt szakmailag támogathatónak tartotta volna az egységes értékalapú ingatlanadót. Akkor ugyanis nem adóemelésre, hanem a központiból a helyi adóba való átcsoportosításra került volna sor, ugyanakkor azok, akik nem fizetnek rendesen adót, nem élvezhették volna a levonás előnyét.

Ha bevezették volna az egységes értékalapú ingatlanadót, meg lehetett volna szüntetni az ingatlannal összefüggő helyi adókat - a házadót, a telekadót, a kommunális adót és az idegenforgalmi adót -, míg most hozzájuk tesznek egy ötödiket - mutatott rá, hozzátéve, hogy négy és fél év alatt ez lesz a 13. plusz adónem. 

A tervezett adónak az adószakértő szerint már semmi köze nincs az általános ingatlanadóhoz. Arról van szó, hogy "fizessenek a gazdagok", ugyanis, miközben az szja-törvény tervezett változásai rendkívül megemelik a magas jövedelműek személyijövedelemadó-terhét - a mostani 40 százalékról 44-re -, még luxusadóval is sújtanák őket - mondta. Lehet ilyen társadalmi törekvés, ennek azonban vannak hátulütői: többnyire a jómódú emberek vannak olyan gazdasági pozíciókban, hogy dönthetnek munkahelyekről, befektetésekről, és ettől el lehet venni a kedvüket - jegyezte meg.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!