2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A magánszemélyek helyett ezentúl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készíti el a bevallási tervezeteket, ezzel új korszak kezdődött a bevallások történetében, olyan, amelyben söralátét sem kell - jelentette ki Varga Mihály az e-szja-t bemutató sajtótájékoztatón.

A nemzetgazdasági miniszter leszögezte: történelmi pillanat a mostani az adózás történetében, ugyanis már több mint 25 éve, 1989 óta mindenki saját maga tölti ki a bevallását.

A tárcavezető emlékeztetett rá: 2015 márciusában jelentette be, hogy az NGM vizsgálja annak lehetőségét, hogy a lakosság miként mentesülhet hosszú távon az adóbevallás kitöltésének kötelezettsége alól.

Leszögezte: semmi értelme ugyanis annak, hogy minden év tavaszán több millió magánszemélyt hozzon az állam stresszhelyzetbe olyan adatok elkérése miatt, amelyek az adóhivatalnál jórészt már egyébként is megvannak. 2016-ban az szja-bevallások elkészítéséhez a NAV közreműködését már 455 ezren kérték.

A 2017-es év az szja-bevallási korszak végét jelenti, idén először ugyanis semmilyen adózói közreműködésre sincs szükség. Míg eddig az adóhivatal várta a bevallásokat, vagy a hivatalos felkéréseket a bevallások elkészítésére, most a lakosság várja a NAV-tól bevallása tervezetét – mondta el Varga Mihály.



Mintegy 3 millió magánszemélynek mostantól nincs más dolga, mint hogy adója 1%-ának felajánlásáról rendelkezzen, amennyiben élni kíván ennek lehetőségével – hívta fel a figyelmet a szakminiszter.

Az adóbevallás-tervezetek adatai alapján a magánszemélyek több mint 80 százalékának nem lesz további teendője a bevallásával – tette hozzá. Tállai András miniszterhelyettes, a NAV vezetője elmondta: az e-szja programja az ügyfélkapun keresztül elérhető. A programnak, amely évről-évre mintegy 3,8 millió adózót érint, egyik legnagyobb erénye, hogy alkalmazkodik a felhasználói szokásokhoz, azaz a legtöbbek által használt mobiltelefonon, tableten és számítógépen is ugyanúgy használható. A bevallási ajánlatot ma reggelig már 24 ezren tekintették meg, és több mint 9 ezren már be is küldték adóbevallásukat – mondta el Tállai András.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!