3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Megkezdődött a Buda Cash-ügy károsult önkormányzatainak kártalanítása, a pénz a jövő hét elején megérkezhet a helyhatóságokhoz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a HírTV Magyarország élőben című műsorában pénteken este.

A tárcavezető közölte: már van olyan önkormányzat az érintett 67 közül, amelyhez megérkezett a támogatás. A nemzetgazdasági miniszter arra számít, hogy amelyik település még nem kapta meg, ahhoz is megérkezik a támogatás a jövő hét elején.

Szavai szerint az a legfontosabb, hogy az emberek a bérüket minél hamarabb megkapják. Azoknál az önkormányzatoknál, ahol nem volt más keret a bérek, segélyek kifizetésére, azoknál tudták a gyorssegélyt biztosítani - mondta.  A teljes kárösszeg több mint 3 milliárd forint, ennek a rendezése csak később történhet meg - jelezte Varga Mihály.

9 százalékos szja?

A műsorban a miniszter arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a nullát nevezte a jövedelemadó ideális kulcsának, és ez mikorra válhat reálissá, azt felelte: a magyar gazdaság teljesítménye ambiciózussá tehet ilyen célokat is, de kétségét fejezte ki, hogy ez a következő években megtörténjen. Hozzátette: a személyi jövedelemadóból évente nagyjából 1500 milliárd forint folyik be a költségvetésbe, ezt a költségvetés nem tud nélkülözni. Azt reálisnak nevezte, hogy a ciklus végére a mostani 16 százalékos kulcs helyett egyszámjegyű kulcs legyen az adórendszerben. "Tehát a 9 százalékot meg lehet célozni" - fogalmazott, hozzátéve: ebben az esetben is 480-500 milliárd forint esne ki az adórendszer bevételi oldalán. Varga Mihály kitért arra, hogy az online pénztárgépek bevezetésével tisztul a gazdaság, a rendszer beüzemelt, több mint 180 ezer kereskedő használja a pénztárgépeket. Ebből 2014-ben 250 milliárd forinttal több folyt be a költségvetésbe, az ekáer bevezetéséből pedig 60 milliárd pluszbevétel jöhet idén.

Arra a kérdésre, hogy ha ennyi pluszbevétele van a költségvetésnek, a reklámadóra nincs szükség, leszögezte: az adóra szükség van, a költségvetésben számoltak a mintegy 6,6 milliárd forintos bevétellel, ami reklámpiac méretéhez képest elenyésző összeg. Közölte: a reklámadót most készítik elő, még vizsgálják a többsávossá tételének a kérdését, ezt a rendszert érdemes lenne fenntartani szerinte.

A GDP-ről...

A KSH pénteken közzétett GDP-adataira reagálva kitért arra: az adatok szerint a kormány stratégiája, hogy az országot európai és régiós termelési központtá tegye, mindenképpen helyes volt. A legutóbbi negyedéves növekedési adatok azt mutatják, hogy nem csak a járműipar, hanem a feldolgozóipar, az elektronikai ipar, a gyógyszeripar, az élelmiszeripar is hozzájárul a növekedéshez. Szerinte csak olyan termelési kapacitások kiépítésében érdemes gondolkodni, amiben átfedés van, a termelő munkahelyek létrehozása a legfontosabb cél. Hogy ez melyik ágazatban lesz domináns, azt részletkérdésnek nevezte.

Varga Mihály közölte: a kormány 2015-ben továbbra is növekedéssel számol, a JP Morgan a magyar állampapírokat vásárlását javasolja. A hitelminősítőknek értékelni kell a gazdaság elmúlt egyéves teljesítményét, "ha csak pusztán a számok és a teljesítmény alapján hoznak döntést, akkor mindenképpen kijár nekünk egy felminősítés" - fogalmazott Varga Mihály.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!