1p

Az idei négy százalékos és a jövő évi három százalékos GDP arányos államháztartási hiányból, azaz a konvergenciaprogram legfontosabb célkitűzéséből nem lehet engedni - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter csütörtökökön Budapesten egy kamarai üzleti fórumon.

A legfontosabb két kérdést: a konvergenciaprogram sarokszámainak teljesítését és a 2009. évi költségvetés elfogadását a koalíciós helyzet változása után is biztosítani képes a kormány - mondta, hozzátéve: ez a feltétele annak, hogy 2008-2009-ben Magyarország fel tudja használni az Európai Uniótól igénybe vehető közel 1 800 milliárd forint forrást.

Korábban, hat héttel ezelőtt, a jövő évben bevezetendő adóváltoztatásokra még 200-250 milliárd forintos lehetőség állt rendelkezésre, azóta viszont az állampapír-piaci hozamok 100-150 bázisponttal emelkedtek - jelezte a pénzügyminiszter. A következmény az, hogy ebben az évben néhány tízmilliárd forint, jövőre pedig akár százmilliárd forint többlet-kamatkiadással kell számolni, ami csökkenti az adóváltoztatásra fordítható forrásokat - tette hozzá.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!