4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Évekig tartó nehézségeket jósolt a brit gazdaságban szombaton közölt nyilatkozatában a brit pénzügyminiszter, elismerve, hogy a baj sokkal nagyobb a korábban gondoltnál. Az euróövezeti jegybank (EKB) vezetője ugyanakkor a piaci és elemzői hangulatnál jóval derűlátóbb előrejelzést adott a valutauniós gazdaság közeljövőbeni teljesítményéről.

Alistair Darling pénzügyminiszter a szombati The Times által közölt terjedelmes interjúban a nagybani globális likviditási válság egy évvel ezelőtti kezdete óta az eddigi legpesszimistább brit kormányzati véleménynek adott hangot, mondván: karácsonykor a legtöbben még abban reménykedtek, hogy ez év őszére javulás lesz, most már azonban a legtöbben látják, hogy a helyzet "ennél sokkal komolyabb".

Darling szerint a brit gazdaság "nagyon-nagyon nehéz időszakot" él át. Elismerte: nem tudja megmondani, hogy mindez meddig tart. Kijelentette ugyanakkor: Nagy-Britannia jó eséllyel még a 2010-ben esedékes következő választások idején is "szenvedni fog". A pénzügyminiszter szerint azonban Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - nincs recesszióban, és jó helyzetben van a gazdasági megtorpanás "kezeléséhez". Független londoni elemző házak ebben nem ennyire bizonyosak.

A Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) által csaknem ötezer brit vállalat bevonásával elvégzett legújabb felmérés azt jelezte, hogy a brit feldolgozó és szolgáltató szektor egyes mutatói "történelmi mélységekben", az 1990-es évek elejének recessziója óta nem látott szinteken járnak, és ha a jelenlegi folyamatok fennmaradnak, a brit gazdaságot "már csak egyetlen negyedév választja el" a technikai recessziótól.

Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb nem befektetési banki jellegű gazdasági előrejelző háza - által Londonban e héten kiadott, augusztusra szóló világgazdasági prognózis a fejlett ipari gazdaságok közül a brit növekedési kilátást rontotta a legsúlyosabb mértékben: a cég Nagy-Britanniában jövőre már csak 0,5 százalékos GDP-növekedést vár az eddig jósolt 1,5 százalék helyett.

 Darling a szombaton közölt Times-interjúban alig burkoltan a bankrendszert tette felelőssé a kialakult helyzetért, mondván: a mostani problémákat az okozta, hogy túl sok bank "igen magas vezetői szinten sem fogta fel" a vállalt kockázatok mértékét.

A nem elsőrendű - subprime - amerikai jelzálogadósi körből kiindult nagybani hitelpiaci válság miatt a bankközi - és ennek nyomán a kiskereskedelmi szintű - likviditáspiac valóban szinte kiszáradt, mivel a bankok még mindig nem tudják egymásról teljesen, hogy melyiküket milyen mértékben sújtja a jelzálog-kötelezettségekkel egybecsomagolt, kockázatterítés céljából értékpapírosítva árult befektetési termékek értékvesztése, és így nem hajlandók egymásnak hitelezni.

Az euróövezeti jegybank elnöke azonban változatlanul derűlátó. Jean-Claude Trichet a szombati Financial Timesban megjelent nyilatkozatában kijelentette: az euróövezeti gazdaság az idei második-harmadik negyedévben ugyan "gödörbe került", de utána "fokozatos visszatérés" várható a "mérsékelt ütemű" növekedéshez.

Trichet nem ejtette ki a "recesszió" szót, független londoni elemzők azonban már igen. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlege által kiadott heti világgazdasági makrofolyamat-elemzések legutóbbi összeállítása úgy fogalmazott, hogy az euróövezet a "recesszió szélére" került.

A ház elemzői azzal számolnak, hogy az euróövezeti GDP-érték a második negyedév egészében 0,5-1,0 százalék közötti mértékben visszaesett, a harmadik negyedévben zéró növekedés lesz, és mindössze "marginális" felfutás valószínű a negyedikben.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!