2p

Egyre többen vásárolnak több tucat lakást, olykor egész emeleteket, hogy azután egy erre szakosodott cégen keresztül kiadják őket.

Bár a magyarok döntő többsége még mindig törekszik a saját tulajdonú ingatlan megszerzésére, a statisztikai adatok alapján az utóbbi években némileg többen választják a munkaerőpiaci mobilitást is megkönnyítő albérletet - írja keddi számában a Népszava.

A cikk szerint a jelentősebb megtakarítással rendelkezők - egyelőre zömmel magánszemélyek - ki is használják a növekvő igényt: több tucat lakást, olykor egész emeleteket vásárolnak, hogy azután egy erre szakosodott cégen keresztül kiadják őket.

A KSH idősoros adatai szerint 2017-ben a háztartások 5,2 százaléka piaci áron bérelte az általa lakott ingatlant, miközben 2011-ben még mindössze 3,6 százalék volt arányuk. A nem piaci bérlők - vagyis a szociális, önkormányzati bérlakásokban élők - aránya ugyanakkor gyakorlatilag nem változott: hat év alatt 3,5 százalékról mindössze 3,8 százalékra nőtt. Ezzel együtt némiképp csökkent - 87,6 százalékról 85,2 százalékra - a saját tulajdonú ingatlanban élő háztartások aránya. Az albérletek népszerűsége főként a fővárosban, illetve még inkább a nagyobb vidéki városokban nőtt: itt a háztartások 8, illetve 8,4 százaléka piaci áron bérli a lakást.

A kiadó lakások iránti egyre élénkebb keresletről számolt be Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője is. A vidéki nagyvárosokba egyre többen költöznek a munka miatt, az elmaradottabb régiókban hátrahagyott saját ingatlan értéke viszont nem fedezi egy nagyvárosi lakás árát, ezért kényszermegoldás is az albérlet. A díjak ráadásul a keresetek több mint felét elviszik: a nagyvárosokban átlagosan 130 ezer forintot kell fizetni az albérletért, miközben az átlagkereset nettó 200 ezer forint körül mozog.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!