2p

Vizsgálatot indít a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnál (NKTH), lehetséges ugyanis, hogy "a cég önmagát bízta meg a H1N1 influenza-járvány elleni oltóanyag kifejlesztésével" - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A közlemény szerint a magyar kormány 2010 elején az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elvárásainak megfelelően arról döntött, hogy Magyarországot az újinfluenza elleni vakcina kutatási és gyártási központjává teszi. A döntés után az NKTH - a jogszabályi kereteknek megfelelően - kiírt egy nyílt pályázatot, amelyre egyedül csak a projektre alakult Omninvest Development Kutató, Fejlesztő és Kereskedelmi Kft. jelentkezett. A 3 milliárd forint összköltségű programba a magyar állam 2 milliárd forinttal szállt be, míg a kutató cégre 1 milliárd forint előteremtése hárult.

"Egyes információk szerint az Omninvest Development a kutatások elvégzésére egy közbeszerzési eljárást írt ki, amelynek a győztese az Omninvest Kutató, Fejlesztő és Kereskedelmi Kft. lett" - áll a közleményben. Viszont a jelenleg hatályos törvények és jogszabályok úgy rendelkeznek, hogy a szolgáltatást csak egy független vállalkozástól lehet "megvásárolni", hangsúlyozza a a minisztériumi közlemény.

A tárca tájékoztatása szerint a nemzetgazdasági miniszter mellett az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatósága is vizsgálatot folytat.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!