3p

Te is hallottál már arról, hogy a fürjtojás egy hatékony potencianövelő, amivel a férfiúi vágy bármikor az egekbe szökik? Járjunk utána együtt, hogy mitől olyan különleges ez a pici afrodiziákum. 

Ahány táj, annyi szokás

Akár a történeti korokat vagy épp a kultúrákat vesszük szemügyre, azt tapasztaljuk, hogy a vágyserkentők minden esetben más ételek vagy épp fűszerek. Míg Egyiptomban a méz, az indiánok esetében a fahéj volt az ajzószer, addig ma már kijelenthetjük, hogy néhány izgalmas fűszer elfogyasztása jó hatással lehet a libidóra. A többség hatása azért jelentős, mert a központi idegrendszer stimulálásával az ivarszervekre és a nemi vágyra hatnak. Maga a tojás általánosan elterjedt potencianövelő, de ezen belül is a fürjtojás az, amit életelixírként emlegetnek.

Miért pont a tojás?

A tojás már az őskor óta ismert és kedvelt eledel, hiszen már akkoriban is rájöttek, hogy laktató és tápláló. Ennek köszönhetően egyre nagyobb becsben tartották, és elég hamar megjelentek a különböző vallási események kapcsán is. A már említett Egyiptomban például a termékenység elősegítését volt hivatott megcélozni a tojás, valamint Kínában is egy pirosra festett tojás jelentette azt, hogy egy családban gyermekáldás várható. 

Maga a tojás sokszor az élet megtestesítője, hiszen alapvetően egy petesejtről van szó, a tojás sárgája más kultúrákban pedig a napot szimbolizálja. A 18. században pedig egy kedves szokás volt érvényben, miszerint a menyasszony az új házának a küszöbén egy tojást tört össze, hogy bőséges és egészséges gyermekei szülessenek.

A fürjtojás különlegessége

A fürjtojás számos ok miatt kitűnik a többi tojás közül. Egyrészt rendkívül apró, és úgy tartják, hogy kúraszerű fogyasztása nagyon jót tesz a potenciának. Persze a kúra végeztével is érdemes minél többször fogyasztani, lehetőleg nyersen. Igen, azt állítják, hogy nyersen a leghatékonyabb, és úgy is napi 4-5 darab a javasolt mennyiség. A fürjtojás rendkívül gazdag A-, B-, D-, E-vitaminokban és fehérjében, valamint ásványi anyagokban, amik serkentik a peteérést és a hímivarsejtek termelődését, valamint a mervedést. Bár hazánkban inkább a hagyományos tyúktojás a népszerű, de Japánban például napi rendszerességgel fogyasztják. 

Ha valaki idegenkedik a nyers fürjtojástól, akkor a legjobb, ha utánanéz, hogy milyen természetes és hatékony módszerek vannak a potencianövelésre. Ez lehet kúraszerű és alkalmi potencianövelő is, attól függően, hogy kinek éppen mi az optimális.

Ha érdekelnek a különböző potencianövelők, nézz körül a Szexvitál.hu-n, ahol garantáltan természetes összetételűeket találsz. 
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!