4p

A KSH adatai szerint már két hónapja gyorsul a bérnövekedés üteme. Az inflációt is figyelembe véve a reálkeresetek 8,6 százalékkal nőttek egy év alatt. De mi áll a háttérben?

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss bérstatisztikája komoly pozitív meglepetést okozott. Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó, míg 519 900 forint a nettó átlagkereset Magyarországon. A KSH adatai szerint a bruttó bérek 8,4, a nettó keresetek pedig 10 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Ezzel két hónapja gyorsul a bérnövekedés üteme. Az inflációt is figyelembe véve a reálkeresetek 8,6 százalékkal nőttek.

Mindezek fényében még inkább meglepő az augusztusi gyenge teljesítmény a kiskereskedelem részéről. A friss kereseti adatok inkább azt az értelmezést erősítik, hogy részben olyan egyedi tényezők foghatták vissza a kiskereskedelmi teljesítményt, mint a hőhullám és az üzemanyagárak emelkedése. Másrészt vélhetően felskálázás és szolgáltatásfókuszú költekezés zajlik. A harmadik negyedévben így vélhetően továbbra is dinamikus fogyasztásbővülést látunk majd

- reagált Virovácz Péter.

Az ING vezető közgazdásza szerint a főbb szektorokat figyelve nagyjából azonos folyamatokat láthatunk: a versenyszférában, a költségvetési és a nonprofit szférában 8,1-9,2 százalék közötti béremelés volt megfigyelhető, ami minden esetben gyorsulást jelent a megelőző hónapokhoz képest.

Legnagyobb ütemben a költségvetési szférában emelkedtek a bérek augusztusban, és itt volt megfigyelhető szerinte a legmarkánsabb gyorsulás is az előző hónaphoz képest. Ezen belül főként az oktatás és a közigazgatás területén zajló bérrendezések a meghatározóak.

Augusztusban az előző hónaphoz képest gyorsult a keresetek növekedésének üteme
Augusztusban az előző hónaphoz képest gyorsult a keresetek növekedésének üteme
Fotó: Depositphotos

Virovácz Péter elemzése szerint, ami a 2026-os évet illeti, a januári 11, illetve 7 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelések láthatóan érdemben meghatározták az éves bérdinamikát. Szerinte ezt erősíti, hogy a magyar munkaerőpiac továbbra is feszes, az enyhén emelkedő munkanélküliségi ráta ellenére is. A vállalatok egy része továbbra is munkaerőt tartalékol meglátása szerint, ami a javuló gazdasági kilátások fényében egyre inkább kifizetődő stratégiának bizonyulhat.

Eközben a demográfiai folyamat a munkaerőpiac kínálati oldalát már rövid távon is strukturális nyomás alatt tartja, ami magasabb bérekhez vezet. Könnyen lehet szerinte, hogy a javuló üzleti bizalom és a várt gazdasági fellendülés miatt kezdett ismét gyorsulni a bérnövekedés.

A friss augusztusi adat nem változtatott az összképükön, így az idei év egészében 9-10 százalék körüli éves átlagbér-növekedést vár az ING, inkább a felsőbb sávhatárhoz közelebb esően. Az elemző felhívta a figyelmet arra is: vélhetően már csak hetek vagy napok kérdése, hogy érdemi információhoz jussunk a jövő évi minimálbér-emelés kapcsán. 

A gazdaságot továbbra is érdemi, a gazdasági növekedést meghaladó keresetemelkedés jellemzi. Ebben – a közszféra egy részét érintő béremelések mellett – az év eleji minimálbéremelés és a lazább munkaerőpiac mellett a még mindig több helyen jelen lévő munkaerőhiány játszik szerepet. Jól látszik ugyanakkor a minimálbér horgony szerepe: bár ez közvetlenül aránylag kevés munkavállalót érint, mégis jó indikátor az adott év béremelései kapcsán

- írta Regős Gábor.

A Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza kitért arra, hogy a bruttó és nettó mediánbér emelkedése nagyjából megegyezik az átlaggal, ami arra utal szerinte, hogy a béremelkedés nagyjából egyenletes lehetett a különböző jövedelmi csoportok között. Az egyes ágazatok között azért már voltak különbségek az átlagos béremelést tekintve: több ágazatban kétszámjegyű emelés történt (például az energiaiparban 15,7, a bányászatban 15,3 százalék), miközben a mezőgazdaságban mindössze 6,1 százalékkal, az egészségügyben pedig 1,9 százalékkal lettek magasabbak a keresetek.

Az év hátralévő részében nagy meglepetés nem várható Regős Gábor szerint: alapvetően maradhat a mostani ütem – kismértékű gyorsulásra az év végén lehet számítani, figyelembe véve a több állami szektorban megígért – és egyébként indokolt – béremeléseket. Úgy látja: ez mindenképpen jó alapot nyújt a fogyasztás bővüléséhez, ami az idei növekedés fő húzóereje.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG