2p

A vevő Portugália, a kormányhatározatból nem derül ki, mennyit nyerünk vagy veszítünk az üzleten.

Korábban több alkalommal ajándékoztunk el vagy kölcsönöztünk más országoknak Covid-oltóanyagot, most viszont elkezdünk üzletelni a felesleggel. A péntek éjszaka megjelent Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat úgy rendelkezik: 200 000 adag AstraZeneca COVID–19 Vaxzevria vakcina eladását kell előkészíteni Portugália részére. 

Orbán Viktor Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét bízza meg azzal, hogy – a  Nemzeti Népegészségügyi Központ, valamint a  külgazdasági és külügyminiszter bevonásával – tegye meg a  szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a  magyar állam képviseletében a vagyonelemekre vonatkozó adásvételi szerződés megkötésre kerüljön.

A legutóbbi tájékoztatás szerint 2 293 100 adag vakcina érkezett meg Magyarországra az Astra Zenecától. Hivatalos információ nincs arról, hogy mennyibe kerül egy adag, nem hivatalos értesülések szerint 650 forint az ára. A kormányhatározatból nem derül ki, mennyiért vettük és mennyiért adjuk tovább.

Portugáliában mostanáig a lakosság bő 47 százalékát oltották be teljesen koronavírus ellen. Az MTI épp ma idézte a Portói Egyetem Közegészségügyi Intézetének pénteken közzétett tanulmányát, amely szerint a koronavírus elleni oltások mintegy 700 halálesetet előztek meg Portugáliában május óta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!