3p

A Kopaszi-gátig, vagy ha úgy nézzük, a szép hátszéllel épülő BudaPartig viszik el a fonódó villamost - az állam el is kezdi a tervezést.

Szép gesztus a budapestieknek - és a Kopaszi-gátnál építkező ingatlanberuházónak

A Kormány a  Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében, összhangban a  Magyarország Kormánya és Budapest Főváros Önkormányzata közötti együttműködési megállapodásban meghatározott feladatok végrehajtásával, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa javaslata alapján, a kiemelt budapesti közösségi fejlesztések megvalósítása érdekében egyetért azzal, hogy a  közösségi közlekedés szempontjából jelenleg gyengén ellátott, de lendületesen fejlődő dél-budai térség közösségi közlekedési feltételeinek javítása érdekében

a Budai fonódó villamoshálózat fejlesztésének II. üteme előkészítéseként a  Szent Gellért tér – Műegyetem rakpart – Pázmány Péter sétány – Dombóvári út útvonalon mintegy 2,8 km hosszon, középen vezetett, a közúti forgalomtól elválasztott új kétvágányú villamosvonal megtervezése állami fejlesztésként valósuljon meg

- derül ki a csütörtökön megjelent Magyar Közlönyből.

Ezzel gyakorlatilag a Kopaszi-gátig vinnék el a budai fonódót - ahol egyébként a NER-hez köthető legnagyobb modern lakótelep és irodanegyed, a BudaPart is épül.

MTI Fotó: Máthé Zoltán
MTI Fotó: Máthé Zoltán

A kormányhatározatból kiderül: 

  • legalább 1200 méter hosszúságban füves pályát kell tervezni, 
  • el kell érni a Műegyetem rakpart Szent Gellért tér – Bertalan Lajos utca közötti szakaszának közúti forgalomcsillapítását, 
  • miközben biztosítani kell a budai felső rakparti Duna-part akadálytalan, közvetlen vonalú gyalogos-kerékpáros végigjárhatóságát, 

mindezt a tervezett Nádorkert megállóhely térségében a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítésére irányuló projekttel összhangban.

A miniszter urak adjanak 355 milliót, és nézzék meg, Brüsszel mit fizetne ki a beruházásból

A kormány azt szeretné, hogy a beruházás megtervezése a  Budapest és a  fővárosi agglomeráció fejlesztésének felelősségi körében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszter (tehát Gulyás Gergely) irányításával, a  lehetséges leggyorsabb ütemezéssel valósuljon meg. A tervezést a BFK Budapest Fejlesztési Központ végzi a BKK és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) bevonásával.

Gulyás Gergelynek most be kell szereznie (térítésmentesen) az eddig elkészült terveket és dokumentációt Karácsony Gergely főpolgármestertől, Varga Mihály pénzügyminiszternek pedig elő kell teremtenie 355 millió 777 ezer 800 forintot a projektre. 

Gulyás Gergely és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter emellett a miniszterelnök utasítása alapján megvizsgálják, hogy a 2021-2027 közötti uniós költségvetésből is meg lehet-e valósítani a budai fonódó villamos meghosszabbítását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!