4p

A meghatározó magánegészségügyi szolgáltatókat egyesítő PRIMUS Egyesület már ma tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal annak érdekében, hogy március közepétől bekapcsolódhassanak az állami járványkezelésbe önköltséges alapon, profit nélkül. Szükség is van erre, hiszen a Covid-osztályok túlterheltek, s még a rezidenseket is átvezényelhetővé tették. 

A privát egészségügyi szektor meghatározó érdekvédelmi szervezete, a  PRIMUS Egyesület, a március 5-én megjelent 106/2021. (III. 5.) kormányrendeletben foglaltakra reagálva szeretné csökkenteni az állami egészségügyre nehezedő pandémiás terhelést, s kész javaslatcsomaggal ülne tárgyalóasztalhoz az egészségügyi kormányzattal.

Egyre többen vannak lélegeztetőgépen. Fotó: Depositphotos
Egyre többen vannak lélegeztetőgépen. Fotó: Depositphotos

"Kérjük az egészségügyi kormányzat képviselőit, hogy haladéktalanul üljenek tárgyalóasztalhoz a privát szolgáltatók képviselőivel, hogy rövid időn belül érdemi ellátási terhet vehessünk le a közfinanszírozott egészségügyről”

- mondja Leitner György, a PRIMUS Egyesület elnöke, az Affidea Magyarország vezérigazgatója, aki szerint akár március közepétől be tudnának kapcsolódni a kiesett állami kapacitások pótlásába.

A fenti kormányrendelet egyébként bármely nem állami vagy önkormányzati fenntartású vagy tulajdonú egészségügyi szolgáltatót a járványkezelés érdekében kötelezheti ingatlanjai vagy ingó eszközei és felszerelései rendelkezésre bocsátására. Ezért a magánszolgáltatók azt kérik, hogy az állam tekintse partnereknek őket a védekezésben.

„A járvány okozta terhek csökkentése érdekében a PRIMUS tagjai vállalják a közfinanszírozott betegek fogadását a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel közösen kialakított szolgáltatási struktúrában, önköltségi árakon, profit nélkül” – foglalja össze Leitner György az egyesület javaslatát.

A PRIMUS emlékeztet arra, hogy az egyesület már tavaly novemberben javaslatot tett a kormány, a meghatározó magánszolgáltatók, a Magyar Orvosi Kamara, valamint a Szakdolgozói Kamara bevonásával az Egészségügyi Szolgáltatói Tanács létrehozására. Javaslatukat eljuttatják az egészségügyi kormányzathoz, és már ma, hétfőn kezdeményezik az érdemi egyeztetések elkezdését.

Jöhetnek a fiatalok és a nyugdíjasok is

Minderre óriási szükség is van, hiszen az országos tisztifőorvos feloldotta a kórházak területi illetékességét, a mentők odavihetik a betegek, ahol helyet találnak neki, miközben egyre telítődnek az Covid-osztályok.

"Ezeken az osztályokon már jelenleg is igen nehezen lehet napról-napra a kellő létszámot biztosítani, és rengeteg napi szervezés kell ahhoz, hogy az főnővérek, ápolási igazgatók biztosítani tudják"

- nyilatkozta Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke a Népszavának.

A hétvégén már 7445 koronavírusos beteget ápoltak kórházban, közülük 778-an voltak lélegeztetőgépen, pénteken 6867 Covid-beteget ápoltak és 677-en szorultak gépi lélegeztetésre.

Balogh Zoltán javaslatai szerint ismét be lehetne vonni az egészségtudományi felsőoktatásban tanuló hallgatókat, és a nyugdíjba vonult szakdolgozókat önkéntes alapon, de megfelelő javadalmazás fejében. Szerinte a kormány léphetne, hogy a szolgálati jogviszony miatt most távozott kollégákat visszacsábítsa. Mint ismeretes, a március 1-jével életbe lépett új egészségi jogviszony miatt  többezer egészségügyi szakdolgozó került ki az állami egészségügyből. Az első hírek 5000 főről szóltak, aztán kiderült, hogy 4000 főről van szó, ami igen nagy létszámkiesés, főleg a járvány harmadik hullámának közepén.

A hétvégén egyébként az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetője a rezidenseket már kötelezte is a pandémiában való részvételükre, ami azt jelenti, hogy az aláírt új munkaszerződésükbe utólag tették be, hogy ők is átirányíthatóvá váltak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!