3p

A 16 országra kiterjedő felmérés szerint a magyarok majdnem fele nem rendelkezik kiegészítő nyugdíjbiztosítással. A szerződések száma az idén átlépte a 400 ezres számot, amelynek köszönhetően több mint 15 milliárd forint adóvisszatérítéshez juthattak az érintettek, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményéből.

Az Insurance Europe felmérése szerint javult a helyzet a kiegészítő nyugdíjmegtakarítások piacán. Két évvel ezelőtt a megkérdezettek 43 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nincs valamilyen kiegészítő nyugdíjmegtakarítása. Ez a szám most lecsökkent 38 százalékra. Rossz hír, hogy Magyarországon épp fordított a tendencia. A magyarországi válaszadóknak az átlagnál jóval nagyobb, negyvennyolc százaléka nem rendelkezik ilyen tartalékokkal – idén két százalékkal többen mondták ezt, mint két éve.

 

16 ország megtakarításai
16 ország megtakarításai

 

A szakemberek úgy vélik, a növekedésben szerepet játszhattak az elmúlt két év járványhullámai is. A felmérésben az európaiak ötöde mondta azt, hogy a Covid-19 hatással volt a nyugdíjmegtakarításaira. A magyarok esetében ez harminc százalék volt. A legtöbben csökkentették rendszeres befizetéseiket vagy elhalasztották azok tervezett megkezdését, mindössze három százaléknyian adták fel terveiket – épp olyan arányban, mint amennyien növelték félretett összegeik nagyságát. Ezzel a magyarok a vizsgált európai mezőny középső harmadában helyezkednek el. A görögök, portugálok vagy az írek esetében például jóval nagyobb hatása volt a pandémiának a nyugdíjmegtakarításokra. A jelentős eltérések a felmérés készítői szerint az állami támogatások különbözőségével magyarázhatók, valamint, hogy a helyi szabályozások engednek-e nyugdíj előtti hozzáférést a megtakarításokhoz.

A hosszú távú megtakarítók kockázatvállalási hajlandósága igen alacsony. Az európai válaszadók 83 százaléka biztos szeretne lenni abban, hogy legalább a befektetett pénzét visszakapja, s csak tizenhét százalék vállalná a magasabb megtérülést úgy is, ha közben esetleg a pénze egy részének elvesztését kockáztatná. (A magyarok az átlagnál is óvatosabbak, 85 százalékuk menne biztosra.) Hazánkban 2014 óta ösztönzi az állam a nyugdíjas évekre vonatkozó öngondoskodást, azóta vehető igénybe adókedvezmény a nyugdíjbiztosítások díjai után, ami a befizetések 20 százaléka, maximum 130 ezer forint.

Adóvisszatérítés Magyarországon
Adóvisszatérítés Magyarországon

A kifizetéseket illetően kirajzolódik, hogy milyen meghatározó szerepe van a pénzügyi tudatosságra nevelésnek a helyes döntések meghozatalában Európa-szerte.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!