2p

Iránnak tartózkodnia kell az erőszak alkalmazásától és mindenfajta provokációtól, legfontosabb ugyanis megakadályozni, hogy elmérgesedjen a helyzet, illetve újabb konfliktus alakuljon ki - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben, a katonai szövetség legfőbb politikai döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács rendkívüli, nagyköveti szintű ülését követően hétfőn.

Jens Stoltenberg, a közel-keleti feszültség növekedése miatt összehívott ülést követően tartott rövid sajtótájékoztatóján kijelentette: a NATO és szövetségesei kiállnak az Egyesült Államok mellett Kászim Szulejmáni tábornok meggyilkolása ügyében, a szövetséges országok ugyanis súlyos aggodalmukat fejezik ki a régió egészét destabilizálni képes iráni atomtevékenység, valamint az iráni vezetés terrorista csoportokat támogató politikája miatt.

Ennyi maradt Kászim Szulejmáni konvojából (Forrás: Youtube.com)
Ennyi maradt Kászim Szulejmáni konvojából (Forrás: Youtube.com)

A NATO egyetért abban, hogy sohasem lehet atomfegyver Irán birtokában, továbbá minden felet felelősségteljes viselkedésre és önkorlátozásra szólít fel - emelte ki a főtitkár.

Mint mondta, a szövetség részt vesz az Iszlám Állam nevű terrorszervezet felszámolására szerveződött globális koalíció munkájában, illetve a terrorszervezet visszatérésének megakadályozásában, ezért a NATO iraki kiképző missziója fontos hozzájárulás a koalíció erőfeszítéseihez. Az ott szolgáló katonák életének védelme, biztonságuk szavatolása azonban kiemelkedő fontosságú - húzta alá.

A NATO továbbra is elkötelezett a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem mellett, ezért kész arra, hogy folytassa a kiképzési tevékenységet, amikor azt a helyzet megengedi - tette hozzá Stoltenberg.

A NATO szombaton arról döntött, hogy felfüggeszti iraki kiképző műveleteit, és felfüggesztette akcióit az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen küzdő, amerikai vezetésű nemzetközi szövetség is. A döntést azt követően hozták meg, hogy pénteken az amerikai légierő célzott csapással megölte Kászim Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda elitegysége, az al-Kudsz brigád parancsnokát és Abu Mahdi al-Muhandiszt, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetőjét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!