A részletes ipari termelési adatok alapján a kormány szíve csücske, a magyar gazdaság új zászlóshajójának szánt akkugyártás teljesítménye előző év azonos időszakához mérten 51 százalékkal esett vissza, ami abszolút új negatív rekord, hiszen az eddigi legrosszabb hónapok is „csak” 31-32 százalékos mínuszokat hoztak — írja a 444 elemzésében.
A termelési érték alapján 2023 volt az eddigi legjobb év, amikor a 3 ezer milliárd forintot is meghaladta az ágazat termelése. Tavaly már épp csak több volt a 2022-es-nél. Az akkugyártás tavalyi lejtmenete egyáltalán nem független a nemzetközi folyamatoktól, amivel egyébként a kormány előszeretettel magyarázza általánosságban is a magyar gazdaság reméltnél jóval gyengébb eredményeit. A gazdaságunk ugyanis leginkább a járműgyártásra és a kormány tervei szerint az akkugyártásra épül, közben viszont a legfőbb exportpartnerünk, Németország is pocsék időszakot él meg.
Egészen komikus, hogy mindeközben Nagy Márton gazdasági csúcsminiszter a Facebook-oldalán csodás időzítéssel, két nappal a gyászos adatok megjelenése előtt dicsekedett azzal, hogy „hazánk a globális akkumulátoripar élvonalába tartozik” — teszi hozzá a lap.