3p

A Szerencsejáték Zrt. nem változtatott a régi hagyományokon, így Ákos újra 40 millió forintos szerződést kötött az állami céggel, de más érdekes nevek is felbukkannak a lottótársaság szerződéseiben.

Kovács Ákos előadó-művészettel foglalkozó cége újra leszerződött a Szerencsejáték Zrt.-vel: a Fehér Sólyom Bt. megint 40 millió forintos reklámszerződést írt alá március közepén - derül ki a lottótársaság honlapján közzétett márciusi szerződésekből. Hasonló összegű szerződést kapott Ákos 2019-ben és 2020-ban is az állami cégtől.

Azt a napi.hu írta meg, hogy az előadóművész vállalkozása rendre szép számokat közöl az éves beszámolóiban, tavaly is nyereségesen működött, de a járvány következtében az árbevétele és az eredménye is az előző évi mintegy harmadára esett. A bt. tavaly év végén 469 millió forintot tartott értékpapírokban. A társaság nettó árbevétele 167 millió forintra esett, és az adózott eredménye is nagyjából harmada lett a 2019-esnek, 57,4 millió forint. A nyereséget, ahogy a korábbi években is, nem vették ki a cégből, az eredménytartalékba helyezték.

A Szerencsejáték Zrt.-nek október 1-e óta új vezérigazgatója van: Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter Bozóky Alexet nevezte ki a cég élére, aki az elmúlt években a Szerencsejáték Zrt. igazgatósági tagja, illetve a társaság egyes kiemelt stratégiai feladatainak végrehajtását koordinálta.

Szintén szerződést kapott az állami társaságtól még februárban az IMG Solutions Zrt.: konkrétan 67 millió forintért notebook-ot kell beszerezniük. A cég tulajdonosa Szentgyörgyi Gábor, tavaly 10,4 milliárd forintos forgalom mellett 1,3 milliárd forintos profittal zártak. Szentgyörgyi Gábor neve legutóbb néhány napja bukkant fel, amikor a Direkt36 megírta: Székesfehérvár közelében indítana be műanyaggyártó és feldolgozó vállalkozást néhány, az Orbán-családhoz köthető vállalkozó.

Az összesen 1,3 hektáros területen az Energép Kft. nevű energetikai és építőipari cég működik, a terület 2015 óta az Orbán családé: jelenleg a miniszterelnök anyjának és ifj. Orbán Győzőnek a közös cége, a Hahót Tőzeg Kft. a tulajdonos. Az Energép három magánszemély tulajdonában van, egyikük Szentgyörgyi Gábor, akinek informatikai cégcsoportja sorra nyeri az állami megbízásokat.

A Szerencsejáték Zrt. márciusi szerződéseiben az Alpha Machine Kft. neve is felbukkan egy 267 millió forint összegű szerződéssel. A cégnek tavaly 530 millió forintos forgalma volt és 178,5 millió forintos nyeresége, a többségi tulajdonosa pedig a VISIONERS Zrt.-n keresztül Balásy Bulcsú, de korábban tulajdonos volt Nyerges Zsolt is, aki ismert jobboldali vállalkozó, korábban felvásárolta Simicska Lajos üzleti birodalmát. Balásy Bulcsú pedig Balásy Gyula féltestvére, aki a kormány kedvenc ügynökségeinek a tulajdonosa: New Land Media Kft. 2018 óta szinte konkurencia nélkül kapja a megrendeléseket a kormánytól, hogy eljutassa a Rogán Antal által irányított kormányzati kommunikáció legfontosabb üzeneteit az emberekhez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!