2p

Reggel háromnegyed 8-ra el is fogyott a gyármentő programra meghirdetett 150 milliárd forintos keretösszeg. Elképzelhető egy újabb keret biztosítása a nagy cégek energiahatékonysági beruházásaihoz.

A szerda reggel 7:30-kor megindított Gyármentő Programot 7:48-kor már a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) honlapján található szöveg szerint „fel is függesztették” – vette észre az Index. Az oldalon most ez olvasható:

„A Gyármentő Programra történő regisztráció – a beérkezett regisztrációs űrlapok jelentős száma és forrásigénye miatt – felfüggesztésre került.”

Ez azt jelenti – írja a portál –, hogy egy gyorsasági verseny bontakozott ki a támogatásért – a gyorsabbaknak jutott a 150 milliárdos keretből, a kevésbé gyorsak hoppon maradtak. Nem kizárt azonban, hogy további forrásokat szabadítanak fel a költségvetésben a programra.

Kora reggel óta ez az üzenet fogadja az érdeklődőket (Fotó: HIPA)
Kora reggel óta ez az üzenet fogadja az érdeklődőket (Fotó: HIPA)
Erre utalhat, hogy felhívják az érdeklődők figyelmét: kísérjék figyelemmel a HIPA honlapját a program folytatásáról.

 

A Gyármentő Programot alig két hete jelentette meg Szijjártó Péter külgazdasági is külügyminiszter. Az akcióban a nagyvállalatok energiahatékonyságát növelő beruházásokhoz nyújtanak vissza nem térítendő támogatást Budapesten 30, vidéken 45 százalékos intenzitással, a minimális fejlesztési összeg 200 millió forint.

150 milliárd forintos támogatással mentenének magyar nagyvállalatokat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!