2p

Az F5-ös harci repülőgép az iráni légierő kötelékébe tartozott, gyakorlórepülés közben, műszaki hiba miatt csapódhatott egy iskolakomplexum területén földbe.

Lezuhant Iránban hétfőn a hadsereg egyik harci repülőgépe, három ember - a két pilóta és a földön egy civil - életét vesztette a helyi média jelentése szerint.

Az eset az északnyugati Kelet-Azerbajdzsán tartomány székhelyén, az 1,6 millió lakosú Tebrizben történt. Az amerikai gyártású, F5 típusú gép egy iskolakomplexum területén csapódott be. Az intézmény a koronavírus-járvány miatt zárva volt a tragédia pillanatában.

Az iráni légierő egy F5-ös gépe gyakorlat közben, 2014-ben (Fotó: Wikimedia Commons/Foad Ashtari)
Az iráni légierő egy F5-ös gépe gyakorlat közben, 2014-ben (Fotó: Wikimedia Commons/Foad Ashtari)

A tebrizi katonai légitámaszpont parancsnoka azt mondta az IRNA jelentése szerint, hogy a gépet gyakorlásra használták, műszaki probléma merült fel repülés közben, és a pilóták már nem tudtak eljutni a leszállópályáig. A pilóták, hogy ne lakóházakra zuhanjanak, az üres komplexum felé irányították a gépet.

"A pilóták feláldozták az életüket, használhatták volna a katapultot, ehelyett azzal foglalkoztak, hogy elkerüljék a földön lévő emberek halálát"

- mondta Reza Juszefi tábornok.

Az iráni légierőnek több olyan amerikai harci gépe van, amelyet még az 1979-es iszlám forradalom előtt vásároltak, de vannak szovjet, illetve orosz és kínai gyártmányú gépei is. A nyugati szankciók miatt az ország nem győzi az öreg flotta karbantartását és fiatalítását - jegyezte meg az AP és az AFP hírügynökség.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!